Századok – 1927-1928

Folyóiratszemle - Hadtörténelmi Közlemények 582

585 történeti irod \lom. korszakát foglalja magában, 1526-ig. Bevezetésképen szerző a lőpor feltalálásának, illetőleg hadicélokra való felhasználásának időpontjával, körülményeivel foglalkozik s az ágyúra, tüzérkedésre vonatkozó XIV—XV. századi külföldi irodalmat ismerteti. A továbbiakban az ágyúnak Magyarországon a középkorban volt előfordulására s elterjedésére nézve — leginkább a határszéli németnyelvű városokban — található legrégibb adatok összeállítását kapjuk. Ez első emlékek β irodalmi források (Haasenweinkódex stb.) alapján szerző az őságyúk fajtáiról, anyagáról, formájáról, kaliberéről szól. — Pozder Károly: A Varasd-Szentgyörgyvári 6. számú nemzeti határőrgyalogezred. Az erős centrális hatalom kiépítésére törekvő Habsburgok korán felismerték azt az értéket, melyet a török elől a horvát-szlavon végvidék erdős területeire behúzódott délszláv harcosok számukra jelentettek, igyekeztek tehát a laza összefüggésíí telepeket szorosabb hadiszervezetbe tömöríteni. A XVI. század folyamán meggyarapodott katonai gyarmatok három generálátusra osztattak, közöttük a legjelentékenyebbnek, a varasdinak története képezi e dolgozat tárgyát. A varasdiak társaikkal együtt keményen kivették részüket a birodalom déli határainak védelmében, féktelen szabadcsapataik a császári hadnak már a XVII. század egyéb háborúiban is szerves részét alkották. A primitív viszonyok között élő gyarmatok végleges rendezése III. Károly és Mária Terézia alatt következett be: vaskézzel tartott, teljesen katonai közigazgatást honosítottak meg az elvadult területen, ugyanakkor a szabadcsapatok uniformírozott, reguláris ezredekbe soroztattak. A varasdiak ezután a belőlük alakított 5. és 6. határőr(gvalog)ezredekbe szolgáltak a császár zászlója alatt a XVIII—XIX. század összes háborúiban. Az általános védkötelezettség törvénybe iktatásával, a katonai gyarmatok jelentőségüket elvesztvén, a határőrezredek mint speciális katonai alakulatok eltűntek a hadsereg formációi közül. — Krajlovic Oszkár: Magyarok a világháború török harcterein. (1. közlemény.) A központi hatalmakhoz csatlakozott Törökország, hiányosan felkészült hadseregével, öt hadszíntéren volt kénytelen felvenni a küzdelmet, ezek közül az entente-haderők leghevesebb támadása a Konstantinápolyon keresztül Oroszország felé vezető út meghódítására irányult. A Dardanellák ellen intézett kemény ostromok s a Gallipoli-félszigeten befészkelt angol-francia csapatokkal vívott nehéz állásharcok vérveszteségei dacára a török erők a tengerszorosokat. mindaddig megvédelmezték, míg a központi hatalmak, Szerbia, leveretése után, nagy mennyiségű hadianyagot, műszaki csapatokat, kiképző tiszteket küldvén az eddig magára hagyott szövetséges segítségére, a partraszállott entente-haderők 1916 januárjában tarthatatlanná vált állásaikat· kiürítették. A gallipoli-hadjárat utolsó harcaiban a monarchia néhány nehéz ütege is részt, vett, ezek voltak az első zárt cs. és kir. katonai alakulatok török harctereken. — „Tárca": Hangay Sándor: Egy honvédtiszt naplójából. Feljegyzések a chiopovani-völgy birtokáért 1917 szeptember végén lezajlott harcokról: pergőtűzzel előkészített olasz gyalogsági támadás visszautasítása. — „Hadtörténelmi okmánytár": Lnkiriich Imre: Hunkár Antal emlékiratai. (Első közlemény.) Hunkár visszaemlékezései nem annyira szerzőjük egyéniségének súlyánál fogva, mint inkább a bennük található kor- és hangulatfestő adatok érdekessége miatt, érdemelték meg a publikáltatást. A mémoire első fejezetében szerző családjáról, gyermekségéről, ifjúságáról szól. írásai hű képet adnak egy jómódú famíliából származó, a kor szokása szerint jogot tanult nemes ifjú életéről, egyúttal jellemző apróságokat, örökítenek meg a századforduló pesti társaságának időtöltéséről, a napóleoni háborúk idején Magyarországon uralkodott hangulatról, az 1809-ee hadjáratot megelőzött előkészületekről, szállongó hírekről. — A „Hadtörténelmi irodalom" rovatában —ch. —í. báró Forster