Századok – 1927-1928
Értekezések - TÓTH LÁSZLÓ: A jubileumi búcsú kihirdetése Magyarországon 1746-ban - 529
548 tóth lászló. A bulla kézhezvételétől számítva igen rövid időn belül készült el a kihirdetéssel az éppen üresedésben lévő kalocsai főegyházmegye. A íőkáptalan már március 2-án előterjesztést tesz gróf Batthyány József kinevezett esztergomi érseknek, aki azonban egyelőre még tovább vezette a kalocsai érsekség ügyeit is, hogy a búcsú kihirdetésére vonatkozó mellékelt tervezetet hagyja jóvá. Ez a tervezet, amelyet Batthyány érsek március 13-án erősített meg, a pápai bulla közlése után a jubileum kezdetéül április 14-ét, a húsvét utáni első vasárnapot állapítja meg. A meglátogatandó templomokat illetőleg a rendelet a bullában adott felhatalmazást rendkívül szabadon értelmezi és használja fel. A székhelyen meglátogatandó templomok kijelölését az érseki konzisztoriumra, a többi helyen pedig a plébánosokra, illetőleg a plébánoshelyettesekre bízza.1 Ennek alapján Kalocsán, a főszékesegyházon kívül kijelöltettek a temetőben lévő és a kálvária-hegyen épült kápolna. Másutt pedig az anyaegyházon kívül három filialis egyház, ezek nem létében kis kápolnák, esetleg keresztek, ha ilyenek nincsenek, ak kor a templomban lévő oltárok, esetleg a szentek ottlévő képei jelölendők meg, teljesen a plébánosok vagy helyetteseinek belátása és ítélete szerint.2 A kalocsai egyházmegyében a bullában az ordinariusok részére biztosított felmentvényeknek ez a tág értelmezése, az egyetemes okokon kívül, nyilván még két sajátos más tényezőnek is a következménye. Az egyik, hogy az egyházmegye területén, amelynek benépesítése még e században javában folyt, alig voltak helységek, ahol díszesebb templom lett volna, hiszen még az egyházmegye székhelyén is csak egy van tulajdonképen, a többi kápolna. Másrészt a lakosság sokhelyütt erősen vegyes vallású, ezért is indokolt volt az enyhítések alkalmazása. 1 „ ... Locorum sacrorum, qua pro visitatione de servi tuna sunt, designationem Colocae quidem Arehiepiseopali Consistorio Nostro, caeteris vero in Locis Parochis Parochiarumque Administratoribus relinquentes." Esztergomi prímási levéltár. Ecclesiastica, 731. ex 1776. 2 „In aliis porro Arclii-Dioecesis nostrae Colocensis loeis praeter Parochiales, seu Maternas Ecclesias très filiales vel in harum defectu sacella aut simulacra crucifixi D. N. Jesu Christi vel plura in eodem templo altaria, vel denique Sanctorum et Sanctarum imagines Paroclioruni seu Parochias administrnntiuni aut curain animarum cum potestate iuris dictionis exercentium discreto judicio des.ignandas relinquimus." IT. ott.