Századok – 1927-1928

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Metternich és Eszterházy 21

METTERNICH ÉS ESTERHÁZY. 43 hogy a meglévőt egész végtelenségében átérti és egyensúlyozza. Nagy arányok között élt tehát Metternich, de nem volt az, amit igazi nagyságnak szoktunk nevezni. Széchenyi és Kossuth egész egyéniségüket áldozták céljukénak, Metternich csak kincseket őrző értelmét. Azok minden időben megtalálták volna a maguk nagyszerű életfeladatát, Metternichet az ő előkelő, nagy vonalakat adó diszpozíciója csak az ő idejében tehette naggyá. Élete végén mind erősebb szükségét érezte annak, hogy átérezze, higyje eszmevilága örökérvényű voltát. Kedvteléssel nevezi magát megtestesült prózának, ellentétben a politika költői lelkeivel. Gondolatainak pedáns forgatgatása sokszor célnélküli, lapos szószaporításnak tűnik fel. Nem tehetség hiánya volt ennek oka. Ezzel is önkénytelenül hangsúlyozza azt a képet, mit a világról és önmagáról alkotott: a mérhetlent tartó erők tengerének józan hajósa ő. Kevés államférfiú volt, kit saját kora oly hosszú és nagyjelentőségű uralom után oly hirtelen a régmúlt emberének tartott volna, mint Metternichet. Eszmevilága fölött azonban nem teljes joggal rohant el ily gyors feledéssel az emberiség. Az újért való lelkesedés sokkal mélyebb és reálisabb, ha nem a réginek gyűlöletén, hanem annak teljes értékelésén alapszik. Ami van, az utóvégre is mindig mérhetlenül több és erősebb, mint ami újat egy emberöltő lelkesedése teremteni tud. Széchenyi mindig átérezte ennek igazságát; a meglevőre akarta fokonként az újat építeni. A forradalom után, döblingi visszavonultságában, ismét érintkezésbe kerül Esterházyval. Az akkori osztrák kormány ellenzéke ő is, most már együtt Metternichhel. Esterházy újonnan megjelent politikai műveket küldözget Széchenyinek; leveleik azokat beszélik meg.1

„Igen, önt az újabb időkben sokat rágalmazták" — írja Széchenyi a hercegnek — „és neve Magyarországon igen népszerűtlen lett, — míg engem, érdemtelent, oly magasra helyeznek. Valóban igaztalanul mindkettőnkkel szemben!" Hálásan köszöni a herceg vigasztaló, lelkesítő szavait — de halálosan sebzett kedéllyel régen erkölcsi halottnak érzi ő már magát. Mindaz a szép kép, mit oly világosan látott vala-1 Széchenyi Esterházyhoz, Döbling·, 1858 ápr. 24. és ápr. 36. Az Esterházy hercegi levéltárban.