Századok – 1927-1928

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Metternich és Eszterházy 21

METTERNICH ÉS ESTERHÁZY. 41 Felfogásának utolsó diadalára, eszméinek végső uralomrajutására vágyott. Alig lehet két különbözőbb embert elképzelni, mint Metternich és Kossuth volt. A világfelfogás, temperamentum és módszer két teljes ellentéte. Szinte hihetetlen, hogy mégis mennyi rokonhangot lehet találni beszédükben politikai bukásuk után. Mindkettő végtelen arányok közé helyezi saját alakját. Sóvárgó vágy az örökkévalóság öntudata után. A világ, a történelem, az Istenre való hivatkozás egyenlő fegyverei frazeológiájuknak. Mindkettő fölényes, egészen a hiúság színezetéig, mindkettő mindenki fölött szeretné érezni magát. És mindkettőt türelmetlen várakozásban látjuk a diadalmas igazolás után. Kossuth a világ egészen új rendjének újjongana; Metternich minden lényegesen újat elítélve, a régi, öröknek ismert rend harmóniáját szeretné elővarázsolni. Még amit Kossuth egészen egyéni, sokszor különösen ható tulajdonságának lehetne tartani, hitét jósló tehetségében, még annak párhuzamát is megtaláljuk Metternichben. Az ész embere hiú volt arra, hogy mások fölött a jövőbe tudott látni. Nem oly pátoszszal ugyan, mint Kossuthnak, de mégis állandó szokásává lett a jövendölés; mindenki észrevette ezt, ki vele többször beszélhetett. Egy lendülete a törekvésnek mindenekfölött álló életszerep után. Vágy a légies, de mindent eltöltő hatalomra. Máinem is hatalomvágy; inkább vallásosnak nevezhető sóvárgás. A határok közé szorított emberi lét kívánja részét az örökkévalóságból. Szinte megrendítő ez a találkozás, amelyhez oly ellentétes szellemi világokon át jutottak ők ketten. Éppen ezek a jelek mutatják mindkettőjük őszinte meggyőződését a maguk igazában; aki hiánytalan boldogságot akar érezni, az bizonyára nem napi sikerre tört előbb, hanem hitt rendeltetésében. Metternich világképe tiszta volt és felemelő, de kérdés, miként jutott el ő ahhoz ? Az ő konzervativizmusa nem a régi formákhoz való megrögzött ragaszkodás volt. Kevés volt azok közül, mit Metternich őszintén tisztelt. Múltja, különösen a napoleoni időkben, eléggé bizonyítja, hogy sok hajlékonyság volt benne. Nem a régi formákhoz ragaszkodott ő, önmagukért, hanem a régi erőkhöz. Üjak jogosultságát nem tudta elképzelni. Betegségnek tűnt fel előtte az, ha az új, például a nem-