Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Lotz; Walter: Die deutsche Staatsfinanzwirschaft im Kriege. Ism. Domanovszky Ákos 450

452 történeti irodalom. 452 megbecsülhetetlen kormánytámogató állásfoglalását minden áron igyekeztek fenntartani. Emellett hivatkozik Lötz arra a hatásra, amit a koplaló és a blokád következtében pótlékokon élő nemzetből az adók emelése kiváltott volna. És minden esetre hatottak Németországra, is azok a meggondolások, amiket Popovics az Osztrák—Magyar Bank politikájának igazolására felhoz, hogy t. i. az adóemelések az áthárítás révén iigyis a hadviselő államot — mint a legnagyobb fogyasztót — sújtották volna elsősorban és hogy az adóemelések miatti elkeseredés a hadikölcsönök eredményét igen kedvezőtlenül befolyásolta volna. Mindezek dacára, a háború további folyamán egyre erősebben és erősebben kezdte követelni a közvélemény az adóbevételek fokozását. Különösen egy adónemről volt szó, amelynek igénybevétele a hadviselő birodalom részéről nagyon kézenfekvő volt, s amelynek behozatalát a szocialisták nemcsak hogy nem kifogásolták, de éppen ők sürgették először — s ez a hadinyereségadó. Helfferich eleinte húzódott a hadinyereségeknek már a háború alatt történő megadóztatásától, 1915 végén azonban, amikor mindinkább nyilvánvalóvá lett, hogy a háború közeli befejezésére számítani :iem lehet, mégis megtette az előkészítő intézkedéseket az új adó bevezetésére. Az ezt konstituáló törvény tető alá hozatalát azonban már nem érte meg a pénzügyminiszteri székben, az már Rödern gróf miniszterségének kezdetére esik. Az 5%-tói 50%-ig emelkedő kulcsú új adó igen tekintélyes hozadékára már nagy szükség volt ekkor, mert a fogyasztás csökkenése és az élelmiszereket terhelő behozatali vámok felfíiggestzése következtében a birodalom adószerű jövedelmei már nagyon megcsappantak. A hadinyereségadó behozatala mellett a háborús adóreformok közül nagyobb jelentőségűek voltak még az 1916-ban l%o-vel bevezetett és 1918-ban 5%o-re felemelt forgalmi adó és az 1917-ben statuált szénfogyasztási adó; mindkettő már elég brutális adónem. Ezeknek az adóknak köszönhető, hogy a rendes bevételek az 1916-i 2 milliárdról a következő évben közel 8 milliárdra emelkedtek. Szóval, az első évek habozó adópolitikáját a háború második felében az adott viszonyokhoz képest ener gikus intézkedések váltották fel. A háború finanszírozására vonatkozó második megállapítása Lotznak, hogy nem annyira a nagymértékű hiteligénybevétel, mint inkább a hitelnek infláció útján való igénybevétele vált végzetessé. Helfferichhel egyetértésben megállapítja, hogy a hosszúlejáratú kölcsönöknek az az adókkal közös előnye, hogy nem teremtenek új, mesterséges vásárlóerőt, sokkal jelentékenyebb annál a hátránynál, hogy nem oldják meg — mint az adók — véglegesen a kiadások fedezésének problémáját, hanem csak kitolják egy nyugodtabb. távolabbi jövőre. Emellett, a nagyobb, modern háborúk-