Századok – 1927-1928

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Metternich és Eszterházy 21

28 HAJNAL ISTVÁN. dító volt látni őt ily leverten, szomorúan és önmagából kivetkőztetve".1 Esterházy az 1842. év elején otthon járt. Úgy lát­szik, már ekkor folytak megbeszélések arról, hogy ott­hagyja állását. Nem lehetetlen az sem, hogy ő maga kezdte emlegetni a dolgot, kényelmetlenül érezvén ma­gát Metternich kezei alatt. Birtokai miatt gyakran kel­lett hazalátogatnia és ez nem tetszett a kancellárnak; nemtetszését éreztette is vele. Az 1841-es év félig-med­dig már próbaidőnek volt szánva; Esterházy azután határozott volna, hogy megmarad-e állásában. Most, tavasszal, már komolyan beszéltek a kérdésről; megálla­podtak, hogy a nagykövet éven kint három hónapnál nem fog többet távol tölteni állomáshelyétől. Ez a megálla­podás már arra mutat, hogy nem szívesen mondott volna le; Metternich szabott már feltételeket. Esterházy útnak indult Londonba, de Regensburgban erőt vett rajta be­tegsége, vissza kellett térnie. Ekkor iratta meg vele Met­ternich a folyamodványt felmentéséért.2 A császár előtt eléggé rokonszenves hangon tette meg előterjesztését az ügyről, bár itt említi, hogy Ester­házy csak többszöri tárgyalás után határozta el magát e lépésre. A lemondás elfogadtatott és Esterházy kézhez kapta az angol királynőhöz szóló visszahívó levelet. Betegsége idejére egyelőre Neumann bárót, egy polgári sorsból felemelkedett diplomata-hivatalnokot, aki ősz óta már amúgy is Londonban volt valami bizalmas kül­detéssel, bízták meg az ügyek vitelével. Szeptemberben, egészségét kissé rendbehozván, Esterházy is elutazott oda, azzal a „szigorú kikötéssel", hogy csak visszahívó levelének átadásáig marad ott. A kancellár gondos uta­sítást küldött Neumannak; Esterházy csak reprezentál, míg búcsút nem vesz az angol udvartól, az ügyek érdemi intézése továbbra is Neumann feladata. Hogy a gyors hazatérés minél bizonyosabb legyen, Esterházy októ­berre összehívta Sopron megye tisztújító gyűlését, me­lyen, mint örökös főispán, maga is jelen akart lenni. Neumann igen bizalmasan ír Metternichnek Ester­házy e rövid londoni tartózkodásáról. Megérkezve meg­szokott helyére, hol élete legnagyobb részét töltötte, újult 1 The Letters of Queen Victoria. I. 544. 1842 okt. 18-án. 3 Bécsi Staatsarchiv: Aeltere Personalia 1830—49. F. 6. Esterházy, Fürst Paul, Botschafter. —· U. ο. London, Weisun­gen: Metternich Neumannhoz, 1842 szept. 2. és okt. 23-ról.

Next

/
Thumbnails
Contents