Századok – 1927-1928

Folyóiratszemle - L’Illustration 201

TÖRTÉNETI IRODALOM. 201 ősemberre vonatkozó kutatások állásáról, az orvostudomány haladásáról és a modern vallásos irányzatokról szóló fejezetek választják el egymástól, egy szó sincs a világ mezőgazdaságáról, közlekedési viszonyairól, stb. Mégis ez a két utolsó kötet tarthat igényt leginkább érdeklődésünkre: a világháború politikai előzményeinek, magának a világháborúnak modern leírása, benne Ludendorff cikke a német hadvezetésről, a tengeri harcok leírása Jellicoe. Tirpitz cikkeivel; a Népszövetségről Léon Bourgeois cikkével, ez a két kötet még sokáig meg fogja őrizni érdekességét. Török Pál. Folyóiratszemle. L'Illustration. 1926. Janv. 9. Ferrero Guglielmo: Un mystère dévoilé: Meyeriing. Le roman tragique d'un prince héritier. Ferrero Borgese M.: La tragédia di Meyerling (Milano: Mondadori) című könyve kapcsán foglalja össze a meyerlingi tragédiáról való ezidőszerinti pozitív ismereteinket és ezek alapján megkonstruálja a valószerű előzményeket. A Habsburg-ház bukása után fokozott érdeklődés mutatkozott eziránt a tragikus és a monarchia jövő sorsára nézve döntő esemény iránt, melyet eddig legendák és szájhagyomány homályosítottak el. A megindult publikációk azonban már kezdenek világosságot deríteni az ügyre: így Vecsera Mária anyjának a császárhoz intézett levelei, Rudolf politikai levelei, melyeket barátjához: Stepshez intézett és a többiek közül főként Paléologue Maurice-nak a Tempe 1923. jún. 10. számában megjelent közleménye, amelyben elmondja azt a verziót, amelyet Erzsébet királyné Eugénia császárnővel közölt. Ezekből kitűnik, hogy az a rövid szerelmi viszony, amely Rudolf és Vecsera Mária között fennállott és amelynek törvénveeítését Ferenc József a legkeményebben elutasította, nem elegendő az öngyilkosság magyarázatául, bárha az apai visszautasítást, amely 1889 jan. 27. v. 28-án történt, közvetlenül, jan. 30-án követte a kettős öngyilkosság. Ez a szerelmi dráma a trónörökös politikai tragédiájával komplikálódik. Ferenc József ugyanis az uralkodóknak ahhoz a fajtájához tartozott, amelyet valóságos szuverénnek lehet nevezni: vezérlő eszméi még a Szent szövetségben gyökereznek: ellentállni a demokratikus szellemnek, védeni a korona jogait, megőrizni a társadalom arisztokratikus szervezetét, de ezzel szemben a békét nyújtani a népnek, mint ami a legelőnvösebb a konzervatív eszmék számára. Ezért kerülte el 1859 és 1866-ban is az általános háború felidézését. Egész politikáján az az elv uralkodott, hogy semmi sem hátrányosabb a tekintély elvének, mint egy európai konfliktus. Rudolf ellenben kialakulófélben lévő politikus elme volt, aki a Hohenzollern- és a Savoyai-ház politikáját akarta utánozni. Nem kedvelte az osztrák arisztokráciát, inkább vonzódott a polgársághoz, az intellektuális osztályhoz, Franciaországhoz és a demokratikus intézményekhez. Nem szerette sem Német- sem Oroszországot: olyan háborúra gondolt állandóan, amelyben Ausztria Franciaországgal és a nyugati hatalmakkal megbuktatja az előbbieket és így megifjítja Ausztriát. A főherceg az udvarban izoláltan, ellenőrzés alatt állt, egyetlen barátja az ugyancsak szerencsétlen sorsú János főherceg volt. Taaffeval való viszonya nagyon rossz volt, házassága nem volt boldog, a politikai életből kikapcsoltán, sőt az atyja ellen irányuló összeesküvés gyanúja alatt élt. Az apa és fiú közötti küzdelemnek a mélyén — és ez volt