Századok – 1927-1928
Értekezések - FRIEDREICH ENDRE: Gróf Batthyány Lajos utolsó napjai 113
134 FRIEDREICH ENDRE. hamar lesz végem! Ez hamar megy és azután minden nyomorúságomnak és szenvedésemnek vége leend. Hiszen tudod, hogy már nem ragaszkodtam az élethez, kínos volt az most nekem, mindig hurcolva, messze tőletek; megmondtam neked, hogy inkább szeretnék már meghalni. De azok talán még meg fogják bánni, kik jogtalanul megölnek. Te tudod, hogy ártatlanul halok, nem érdemeltem ezen igazságtalan bánásmódot." Majd gyermekei felől kérdezősködött, szerette volna őket még egyszer látni, de mégis úgy vélte, jobb ha nem jönnek, mert elérzékenyülnének s ő sem bírna érzésein uralkodni. „Áldjad meg őket helyettem. A szegény gyermekeknek nem marad utánam semmi vagyon, minden jószágomat konfiskálták. Ne kérj tőlük vissza semmit."1 A grófnő elmondta, hogy halálát gyilkosságnak tekinti és nem akar ott maradni, ahol férjét megölték, örült, mikor azt hallotta, hogy nővéréhez, Batthyány Amália grófnőhöz, gróf Westerholt Károlynéhoz készül Bajorországba. „Igen, menj hozzá — mondá — és vígasztaljátok egymást és később te fogod megítélni, hogy hol lesz legjobb a gyermekek számára. Talán Franciaországban, eddig legalább." Kérdezősködött, hogy nem hallott-e a kegyelemről. A grófnő azt válaszolta, hogy a városban mindenki kegyelemről beszél. „Midőn felolvasták az ítéletemet — felelt Batthyány mosolyogva — nem hihettem el, azt véltem, hogy rosszul értettem és mindig vártam, mi jön utána, én inkább bámultam, mintsem ijedtem ' Batthyány birtokai a következők voltak: Csíkvár, Csabdi-puszta, Cséri-puszta, Felsőpolgárdi (Fejér m.), Kustyán-puszta (Veszprém m.), Ikervár, Szalónak, Dobra. Tótmórao (Vas m.),Németegres (Somogy m.), a burgaui uradalom (Stájerország), Banski Dvor (Horvátország). Az 1851 okt. 16-i összeírásban ezek értékét 1,772.476 frtra becsülték, ezzel szemben a terhek 1,330.972 frtot tettek ki. Meg kell jegyeznünk, hogy az adósságnak körülbelül egyharmadrészét Batthyányné bekebelezett követelései alkották, melyeket a kincstár is elismert. Landes Finanz-Direction. Depart. Confise, f. 2. p. 9 Orsz. Levéltár. — Batthyányné nem kért vissza semmit, sőt megbízásából ügyvédje, Lángh Ignác 1850 február 5-én az igazságügyminisztérium előtt óvást emelt a magyar törvénybe ütköző elkobzás ellen. Az elkobzott birtokok egy részét Batthyányné öccse, gr. Zichy János bérelte ki, hogy azoknak értékes fölszerelését megmentse. Később az özvegy követelései beszámításával Ikervárt néhány más birtokkal együtt megvásárolta, a többit pedig a kincstár eladta. Az 1867-i amnesztia által csak a burgaui birtok jutott vissza a család tulajdonába.