Századok – 1927-1928

Értekezések - FRIEDREICH ENDRE: Gróf Batthyány Lajos utolsó napjai 113

126 FRIEDREICH ENDRE. tette meg és azt Pöck elnökkel együtt aláírta.1 Az iratok haladéktalanul felküldettek a bécsi katonai főtörvény­székhez és erről Leuzendorf augusztus 31-én az olmützi várparancsnokság útján a pesti kerületi parancsnoksá­got is értesítette. Kempen altábornagy, kerületi parancs­nok arra hivatkozva, hogy báró Haynau ezen ítélet rati­fikálását augusztus 29-én kelt 1199. sz. rendeletével ma­gának tartotta fenn, szeptember 4-én sajnálkozva jelen­tette Haynaunak az olmützi hadbíróság ezen intézkedé­sét,2 mert mint egy későbbi fölterjesztéséből kitűnik, azt hitte, hogy Leuzendorf ezáltal a per újrafelvételét vagy az ítélet enyhítését akarta kieszközölni. Kempen buzgó­sága felesleges volt, mert a bécsi katonai főtörvényszék a hadügyminisztérium szeptember 3-án kelt 7072. sz. ren­deletére hivatkozva, szeptember 7-én megküldötte Batthyány hozzá érkezett vizsgálati és haditörvényszéki iratait a magyarországi hadseregfőparancsnokságnak azon célból, hogy az ítéletet Haynau ratifikálja.3 Az iratok a hadseregföparancsnokságtól rövid úton a pesti haditörvényszékhez jutottak és Komárom feladá­sáig ott hevertek. Kempen altábornagy a kapitulációt követő napon, szeptember 28-án jónak látta Haynau elé terjeszteni a pesti haditörvényszék kérdését, hogy mi történjék Batthyánynak minden további utasítás nélkül hozzáérkezett irataival és egyúttal felhívta Haynau figyelmét Csánvi László és báró Jeszenák János forra­dalmi kormánybiztosok ügyére: az első már elítéltetett, a másodikra pedig legközelebb rákerül az ítélkezés sora. Kérdi, hogy e két forradalmi vezetőférfiún, akik a láza­dás szítása és támogatása által oly sokat vétkeztek s a forradalom zászlóvivőinek tekinthetők és mint ilyenek semmiféle kedvezést sem érdemelnek, a meghozott, ille­tőleg meghozandó ítéletet minden további intézkedés nél­kül kihirdettetheti és végrehaj tathatja-e Γ Haynau az ácsi főhadiszálláson 1849 szeptember 30-án kelt s Liechtenstein Ferenc herceghez intézett rendele­tében5 tudatta, hogy szárnysegédje, Andrásy Norbert 1 Dr. Károlyi Árpád szíves közlése. 2 III. A. K. Akten der Justiz-Section. 1849. Fase. 9. Nr. 14. 3 U. ο. 1 Mil. Districts-Commando Ofen-Pest. Nr. 1748. (Begeben­heiten in Ungarn. Fase. VI. Nr. 40. a/1.). 5 Praes. 206. Begebenheiten in Ungarn. Fase. VI. Nr. 40. b).

Next

/
Thumbnails
Contents