Századok – 1927-1928

Értekezések - FRIEDREICH ENDRE: Gróf Batthyány Lajos utolsó napjai 113

GRÓF BATTHYÁNY LAJOS UTOLSÓ NAPJAI. 119 érkező fogoly szállítmányokat; főurakat és előkelő bir­tokosokat hoztak be saját fogatukon, de vasraverve, másokat cammogó ökrösszekereken szállítottak, vagy összeláncolvá gyalog kísértek be, százával hajtották a lerongyolódott honvédeket, akiket a császári hadseregbe való besorozásra szántak. Azok között, akik Batthyányék előtt kerültek be, vagy kivégzése előtt szállíttattak be, ott találjuk Rudnyánszky József besztercebányai, Jekel­falussy Yince szepesi püspököt, Járos Vince esztergomi érseki helynököt, Lévay Sándor egri nagyprépostot, Pendl Ferenc székesfehérvári kanonokot és vele csak­nem az egész káptalant, Palotai (Purgstaller) József piarista provinciálist, Perlaky László piarista, Sebesi Kálmán és Laky Demeter premontrei tanárokat, több franciskánust, számos protestáns lelkészt, így Jeszenszky László hódmezővásárhelyi evangélikus, Könyves Tóth Mihály debreceni református papot; Sámuel Alajos pest belvárosi plébánost, Schwab Lőw pesti zsidó főrabbit; a főurak közül: gróf Károlyi Györgyöt, gróf Ráday Gedeon nógrádi főispánt, gróf Niczky Kristófot, báró Perényi Zsigmondot, báró Jeszenák Jánost, továbbá a vértanú Csányi Lászlót, Csernyus Manót és Szacsvav Imrét. Ott volt Záborszky Alajos, Pázmándy Dénes, Madarász József, Balassa János orvos-tanár, Albert Ferenc csillagász, Török János író. A katonák nagy részét tovább küldték Aradra, de az Újépületben rabos­kodtak ez időben és ott lelték később vértanúhalálukat herceg Woronieczky Miciszláv, Abancourt Károly, Giron Péter és Gonzeczky János mezőhegyesi tábori lelkész.1 A sors szeszélye egy-egy külföldit is besodort a ma­gyar Bastille komor falai közé. így egy francia termé­szettudós, Lamarjorie Frigyes, Soursac grófja is csak­nem két hónapig élvezte az Újépület vendégszeretetét. — 1854-ben készült egy nagy betűrendes jegyzék: K. k. Kriegs­gericht in Pest. Consignation über sämmtliche wegen Be­theiligung an der ung. Revolution de anno 1848—49 und son­stigen politischen Verbrechen bei dem obigen Kriegsgerichte in Untersuchung gestandenen Individuen. — Ε két utóbbi lajstrom még akkor készült, amikor a pesti hadbíróság levél­tára csaknem teljesen ép állapotban volt, azért igen becses forrás oly egyénekre vonatkozólag, akiknek vizsgálati és per­iratai elvesztek. 1 Az említettek perei nagyobbrészt megtalálhatók a pesti haditörvényszék levéltárában: Akten des k. k. Mil. Kriegs­gerichts in Pesth 1848—55. és Akten des k. k. Kriegsgerichts in

Next

/
Thumbnails
Contents