Századok – 1927-1928

Tárca - Huszti József: Janus Pannonius és Mantegna 110

TÁRCA. 123 bennemaradt az „eddigi érzéseim alapján" sajtóhiba.1

A szerzőnő, bár a cikkben található feltűnő sok sajtóhiba és az ilyen összefüggésben szokatlan „eddigi" jelző óvatosságra inthették volna, gyanútlanul lecsapott az „érzésekre" s hevenyében egész kis módszertani értekezést improvizált e sajtóhiba köré. Fejtegetéseit kellő értékükre kell leszállítanom, annak a kategorikus kijelentésével, hogy én mást írtam: érvekről beszéltem és nem érzésekről. A nagy ambícióval és nem kevés iróniával készült módszertani lecke tehát végeredményben egy sajtóhibával vívott szélmalom-harccá zsugorodott össze. Ε balesetszámba menő módszertani kirándulás mellett van a szerzőnőnek, amúgy mellékesen, egy-két ú. n. tárgyi megjegyzése is. Ε téren azonban — bevallom — nem tudok a szerzőnővel vitába szállni, mert neki a tudományban mindenki számára egyformán kötelező tárgyi hűségről a jelek szerint lényegesen más a felfogása, mint nekem. Hogy milyen „módszer"-rel keresi a különben tehetséges és szorgalmas Balogh Jolán az adott esetben az „egyéntől független, általános és egyetemes" igazságot, s hogy miért nem tudok vele tudományos vitát folytatni, annak illusztrálására minden kommentár nélkül, a sok közül csak két példát hozok fel. Bírálatom 615. 1. 37—39. sorához a szerzőnő a következő megjegyzést fűzi: „Tehát, midőn a bíráló úr egy hatásos kijelentésében úgy állítja be a dolgot, mintha én az egyik feltevést igazságnak vettem volna, tévedett." Abban a „hatásos" kijelentésben általánosságban azt hangsúlyozom, hogy az még nem mind tudományos igazság, aminek az adatok vákuumában kronológiai és tárgyi okok nem mondanak ellent. Ebből az általánosságban tett kijelentésből a szerzőnő önkényesen kiragadja az „igazság" szót s félrevezető módon úgy tünteti fel a dolgot, mintha én e szóval fejtegetéseinek hipotézis-jellegét tagadnám, pedig ugyanazon a lapon néhány sorral feljebb, a szóbanforgó részletről in concreto félreérthetetlenül a következőket írom: „De ismét ingoványra téved a szerzőnő, midőn felteszi (az eredeti cikkben is kurzív!!), vitát a magam részéről egyszer s mindenkorra lezárom. A bécsi Plautus-kódex miniatűrjéről szólva, ismét félreérthetetlenül hangsúlyozom, hogy mivel az eredeti nem áll rendelkezésemre, arról egyáltalán nem beszélek, hanem megállapításom egyelőre csak a szemem előtt levő klisére vonatkozik. Nyitva hagytam tehát az ajtót annak az eshetőségnek, hogy magán a miniatűrön az ifjú hajszíne esetleg szőkének bizonyul: ez esetben eggyel kevesebb érvem marad álláspontom igazolására s a szerzőnő tételének ellentmondó érvek száma is eggyel csökken — a helyzet azonban lényegében nem 1 A szerző távollétében az említett közlemény nem ment át. szerzői korrektúrán s így maradt benne a fatális sajtóhiba. Szerk.