Századok – 1927-1928

Tárca - Gróf Klebelsberg Kuno ünneplése társulati elnökségének tizedik évfordulója alkalmából 104

TÁRCA. 105 vezése körül kifejtett működéséről ismertünk s akihez ezenkívül akkor már, előttünk fölöttébb rokonszenves egyénisége is vonzott bennünket. S ha szabad e kedves és ünnepies pillanatban paradoxonnal élnem, — várakozásunkban, a helyzet megítélésében csalódtunk. Magunkról 1917 február havában már tudtuk, hogy bajban vagyunk; Nagyméltóságodról hittük, hogy szervező erejű, tettrekész vezért találunk benne, holott nemsokára kiderült, hogy mi halálos betegségben sínylődünk, Nagyméltóságodban pedig mindenféle bajunkat szeretettel megértő életmentőnkre, sőt — ma már minden tárgyra néző megfigyelő láthatja — a magyar tudomány és kultúra átszervezőjére és megmentőjére találtunk. S akik a lefolyt tíz év történetét belső mivoltuk szerint ismerik, jól tudják, hogy Nagyméltóságod legelőször is érzéseit mutatta nekünk, szívével közelített szaktudományunk csüggeteg művelői felé. S még mielőtt felocsúdtunk volna végzetünk okozta kábultságunkból, újraszervezte Társulatunkat, új, közelebbi, modernebb célok felé irányította s a porrá vált régi eszközök helyett újakkal szerelte fel azt. Ma már látjuk, hogy e tíz év folyamán mindig megtett mindent, ami életünk folytatásához, céljaink megközelítéséhez megtehető volt, de mindig többet tett, mint amit mi merészebben is elgondolhattunk. Mi, idősebbek, Társulatunk megalakulásának és megerősödésének első évtizedeiben, bizonyos, azt hiszem méltó romantikus érzéssel fordultunk a középkori független Magyarország eseményei, alakjai' és nemzeti eszményei felé s ezekből kiáramló fényben láttuk a mohácsi vészre következő magyar balsorsok nemzeti küzdelmeit, amelyeknek záróeseményeitől, a szatmári békétől kezdődő életünket már nem is találtuk művelésre méltó történelemnek. Nagyméltóságod ezen események és eszmények iránt való, úgyszólván kizárólagos érdeklődésünket és hódolatunkat eredményesen összeegyeztethetőnek találta azzal a gyakorlatibb megállapítással, hogy igazi történelmünk, jelesül mai életünk immár szintén két évszázadra terjedő kifejlődése éppen a szatmári békével, vagy mondjuk: a törökök kiűzésének korával kezdődik s nem mindig ott nyilvánul meg vagy szerveződik, ahol a külső szemlélő látja: t. i. a kiváló államférfiak, szónokok és