Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Kelemen László: A leánynegyed. (Quartalitium.) Ism. Iványi Béla 847
850 TÖRTÉNETI IRODALOM. 850 Okmánytár és Oklevéltár kötetei — a kisebb közlésekről nem is beszélve —- elég· kiadott anyagOt adnak talán e kérdés megoldására is. Szerény véleményünk szerint a kiadott forrásanyag kevés volta címén nem lett volna szabad a quarta fejlődéstörténet közepét kikapcsolni, a képet csonkává tenni s a csonkaságot kombinációkkal kitölteni. A 4. a leánynegyed kihasításáról szól s szerző elmondja, hogy a quartát ingatlanban és ingóságban is ki lehetett adni s a család az ingatlanban kiadott negyeddel szemben gyakorolfeaíía a jus retractus gentiliciit. Ezt a jogot azonban a családok nem sűrűn gyakorolták azon egyszex-ű oknál fogva, mert elég pénz a naturalgazdaság korában ritkán állott rendelkezésre. A naturalgazdaság pedig az Anjoukorban is uralkodó volt. A quarta szempontjából fontos 1435. évi II. t.-c. ismertetése és magyarázása után szerző áttér az 5. §-ra, melyben a quarta visszaválthatóságáról és hárulásáról értekezik. Az 1290. évi törvényig a quarta még természetben adatott ki s úgy látszik, visszaváltható nem volt, 1290 után pedig, noha a jus retractus megvolt, mégis pénzhiány miatt a családok ritkán éltek vele. Változik azonban a helyJ zet 1351 után, mert ekkor a quartával szemben kifejlődik egy a fiág javára szolgáló háramlás, amely a quartának egykori örökjogi jellegét is megváltoztatta. Ezt a változást a Hármaskönyv I. rész, 88. címe jelzi. A 6J. a negyedjog tartalmával és érvényesítésével foglalkozik s e részben szerző rámutat azokra a tartalmi különbségekre, amelyek a negyed és a rendes örökjog között fennállottak. Az érvényesítést illetőleg megtudjuk, hogy a quarta iránti perek az Árpád- és Anjou-korban (szóval az ősiség teljes kifejlődéséig) egyházi bíróság előtt folytak, ha a felperes nem birtokjogi úton lépett fel. Az 1545 : XXXVI. és az 1647 : XVI. t.-c. a quartapereket végleg a világi törvényszékek elé utalja. A 7J. a negyedet meghaladó törvényes öröklésről szól egész röviden s végül a 8. §-ban szerző összefoglalja négy pontban dolgozatának eredményeit. Szerző mindenesetre dicséretet érdemel azért, hogy kezdő jogtörténész létére egy nem is egészen könnyű témához mert nyúlni, amelynek részbeni kidolgozásánál némi eredményeket mégis csak elért. Sajnos, a dolgozat nem ölelvén fel teljesen sem az irodalmat, sem a forrásanyagot, a jogintézmény képének részletes és hű megrajzolása nem sikerült. A XIII. század és a XVI. század első fele az, amelynek forrásanyagát a szerző mégis behatóbban tanulpiányozta. de már a XV. század, vagy a Hármaskönyv utáni korszak voltaképen alig van· érintve. így történhetett, hogy sok, az intézménnyel kapcsolatos kérdés nemcsak hogy megoldhatlan maradt, de fel sem vettetett. Nem tudjuk pl., hogy vájjon a vagyontszerző kizár-