Századok – 1925-1926

Értekezések - BARTONIEK EMMA: Az Árpádok trónöröklési joga 785

840 liARTONIEK EMMA. lasztás ősi szokásának — igaz, mindjobban halványuló — maradványai is. Példaképen, összehasonlításul álljon itten II. Fülöp Ágost utóddátevése 1179-ben apja, VII. Lajos által. Ludowicus . . . convocavit . . . generale concilium omnium ... episcoporum ... nec non et baronum totius regni Francorum ... Ludowicus ... deinde vocatis singulatim ... episcopis ... et... principibus communicavit eis consilium, quod ... filium suum ... cum consilio eorum et voluntate in regnum Francorum sublevare volebat. Audientes autem prelati et principes voluntatem regis omnes unanimiter clamaverunt dicentes: „fiat, fiat". Et hic solutum est consilium. Itt tehát — valamint 1131-ben — csak a főpapok és főurak vehettek részt az utódjelölő conciliumban, de 1059-ben, I. Fülöp ifjú koronázásánál a nép széles rétegei, s az alsó papság is résztvehetett. A tanácsadók szerepe itt is olyan jelentéktelen, puszta hozzájárulás, mint Magyarországon.1 Mind e hasonlóságok ellenére sem tételezhetünk fel szerves összefüggést francia és magyar gyakorlat között. A magyar fejlődés visszanyúlik a pogány korba, mikor még francia hatásról alkotmányos vagy más tekintetben szó sem lehet. 987-ben, tehát nem sokkal azelőtt, hogy Géza fejedelem utódjává nevezte Szent Istvánt: 987-ben történt az, hogy a francia nemzet szakítva a Karolingok királyi nemzetségével, s választási jogát érvényesítve, Capet Hugót választotta királyává. Sőt még a XI. század folyamán is erősebben érvényesül francia földön a királyválasztás, mint nálunk. Az utódjelölés szokásának átvételéről tehát szó sem lehet. Francia hatást legfeljebb a primogeniturára való átmenetben lehetne felismerni, melyet a XII. században Franciaországban tanult papjaink közvetítettek volna. De egy pontban kétségtelenül a francia szokást vették mintául; t. i. az utód megkoronázásában apja életében és parancsára. A királytól függött tehát legfőképen a trón betöltése, s éppen a királynak ez a döntő szerepe adja meg valódi jelentőségét azon — az elbeszélő forrásokból s oklevelekből nyert — fenti megállapításunknak, hogy senioratus, illetőleg primogenitura az egyes uralkodók, s általán 1 Lásd a francia gyakorlatra, Sehr euer Hans: Die? rechtlichen Grundgedanken der franz. Königskrönung, Weimar. 1911. § 5. kül. 24., 25., 26. és 1. jegyzet; 27—29. 11.