Századok – 1925-1926
Értekezések - BARTONIEK EMMA: Az Árpádok trónöröklési joga 785
792 liARTONIEK EMMA. királyválasztással, s elsőnek hirdette a magyar történettudomány új korszakában az „öröklésbe oltott választásu rendkívül szívós, a történettudományban meghaladott, de tan- és kézikönyveinkben igen elterjedt elméletét. Schmeizel után a közjogtörténettudósok közül Pelz János foglal állást ugyanezen theoria mellett, azzal a megokolással, hogy azt Géza fejedelem — szerinte király — idejében az államforma megváltoztatásakor állapították meg.1 Űj irányba terelte aztán a kérdést a hatvanas évek óta az udvar szolgálatában közjogtörténeti thémákat feldolgozó publicista irodalom, melynek feladata volt, hogy a Mária Terézia és József trónörökös reformterveit igazoló örökös királyságot történeti érvekkel bizonyítsa. Kétségtelen, hogy már Kollár Ádám Ferencnek is — ez irány legkimagaslóbb követőjének — szándékában volt az öröklési jog kritikai történetének megírása is, de ennek kiviteléről a magyar királyoknak egyházi ügyekben való főhatóságáról írt könyve nyomán kelt országos felzúdulás miatt lemondott.2 Helyette Benczúr József vállalkozott erre a feladatra először 1764-ben Ungaria semper liberajában, majd 1771-ben Commentatio juridica... című művében, mindkettőben a nála megszokott óvatossággal, kevés tudományos meggyőződéssel és biztossággal, de széleskörű forrás- és irodalmi ismeretekkel, s nem mindennapi elmeéllel, a királyi méltóságot az Árpádkorban örökletesnek vallja (hogy az udvar kegyét, s Kollár pozícióját elnyerje), másfelől, hangoztatja az ország választójogát is, nehogy benn az országban Kollár sorsára jusson. (Pl. a Commentatio juridica... hosszú címében is megvan: de jure eligendi regem, quod ordinibus ... Hungáriáé quondam competebat.) A valódi fordulatot azonban az egész korszak legkiválóbbjainak: Pray-, Cornides-, Palma- és Kollárnak állásfoglalása hozta meg. Pray a királyok évkönyveiben (1764-től) még nem mond összefoglaló véleményt, azonban Szent Lászlóról írt tanulmányában (1774) a primogenitura szerinti öröklés mellett foglal állást, míg 1801-ben megjelent Historiae-jában egész határozottan for-1 Pelz János: Hungaria sub Geisa, 1769. 8—9. 11. 2 Ld. Hóman Bálint: A magyar történetírás a XVIII. században. (Kézirat.) XVIII. fejezet: Kollár Ádám Ferenc.
