Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Zsigmond Ferenc: Jókai. Ism. Rédey Tivadar 69

50 TÖRTÉNETI IRODALOM. 71 szerzőnk általán éppen nincs híjával, s mely abban áll, hogy az irodalomtörténetíró a költő, az alkotó lelkét megmásíthatatlan, létét önmagában foglaló, élő valóságnak tekintse. Zsigmondban eziránt sokszor élénk érzék mutatkozik, s nyilván csak iskolázottságából s méginkább egyéni realista ízléséből s erős logikai ösztönéből következik, hogy Jókai művészi valójának finom fölfejtése nyomán néha igen is erős nyomatékkal ad hangot az esztétikai elvek nevében hiányokat számonkérő kritikusi felfogásnak. Különben az esztétikai hozzászólás Jókai főműveihez e fejlődésrajz során némileg aránytalan is. Az ifjúkori alkotásoknak behatóbb taglalás jut, mint a pályája delelőjén írottaknak. Igaz, hogy az első nagy koncepcióknál van helyén az író elhatározó tehetségeinek apróra való megvizsgálása, de bizonyos az is, hogy ekként éppen a legérettebb termékekkel szemben némi szűkmarkúságot érzünk. A történelmi hátterű regények korszakában (1875 után) egyes igen fontos és jellemző darabok (pl. a Rab Ráby) méltatás nélkül is maradnak. Meglehet, hogy e részben a térviszonyok is sok megtakarítást erőszakoltak rá szerzőnkre. Jókai pályáját igen megokoltan és természetesen osztja öt, benső egybetartozást megnyilatkoztató szakaszra, s e szakaszoknak legfeljebb elnevezéséről lehetne vitatkozni. „Írói népszerűségének fény kor á"-t bizonyára elfogadhatjuk fénykornak, hanem a Kárpátliy-regények megjelenése idejét talán méginkább a népszerűség csúcspontjának tekinthetjük. Az utolsó szakasznak „Fin du siècle"-ként való tárgyalása pedig túlságosan a „századvégi" iránnyal összefüggőnek gyaníttatja a Jókaiban megállapítható változásokat, mik pedig nagyrészt öregkorából is megmagyarázhatók. Nem azt állítom ezzel, hogy a koreszmék nyomtalanul elsuhantak Jókai értelmi világán; ezek igenis foglalkoztatták őt, s e vonatkozásban szinte valamelyest szűk alapnak is érezzük Zsigmond megállapítását Jókai költői világszemléletének hat évtizeden át mutatkozó változatlanságáról. Hanem azért a lassú hanyatlás jelei valószínűleg a századvég általános kimerültségének tünetei nélkül is ugyanúgy bekövetkeztek volna a költő alkotóerejében. A művészi fejlődésrajz terjedelmes, és tájékozottságával, gazdaságos módszerével, a szintézisre való képességével lebilincselő fejezetéhez még öt essay-szerű áttekintés csatlakozik Zsigmond könyvében. Ezek bizonyos különlegesebb szempontokból rekapitulálják az általános részben elmondottakat, s azokhoz — a szűkebbre vont témáknak megfelelően — igen sok új, az apróbb részleteket is kellőkép kiemelő, finom és mélyen járó észrevételt és fejtegetést fűznek. Jókai világnézetének megvilágítása különösen abban a vonatkozásban gazdag, melyben műveinek fő sajátságai e világszemlélettel összefüggenek. Itt tapint rá Zsigmond legtermészetesebben