Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Vegyes Közlések 333 - Hivatalos Értesítő - 670
672 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. dr. Szentpétery Imre, dr. Varjú Elemér, dr. Závodszky Levente ig. vál. tagok, dr. Lukinich Imre főtitkár, dr. Kossánvi Béla titkár, mint jegyzőkönyvvezető. Dr. gróf Klebeisberg Kuno elnök üdvözli a felolvasó ülésen meg jelent kormányzó úr Ö Főméltóságát, és József főherceg úr Ô Fenségét, valamint a nagyszámú előkelő hallgatóságot és az ülést hosszabb beszéd kíséretébon nyitja meg, amely után felkéri Gyalókuy Jenő ig. választmánya tagot „A mohácsi ütközet" című előadásának megtartására. 2. Gyalokay Jenő ig. vál. tag megtartja felolvasását, amely után elnök előadónak a Társulat nevében köszönetet mond és az ülést 5 percre felfüggeszti. Szünet után dr. Domanovszky Sándor másodalelnök újból megnyitja az ülést és a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Angyal Dávid és dr. Madzsar Imre igazgató választmányi tagokat kéri fel. 3. Titkár felolvassa a tagajánlásokat. Alapító tagokul ajánltatnak: dr. gróf Csekonics Iván nyug. rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter, Budapest; dr. gróf Hunyady József földbirtokos, Kéthely; gróf Zichy Aladár földbirtokos, Vajtó; Kensei István Lajos földbirtokos, Pettend; valamennyit ajánlja dr. Patek Ferenc. Évdíjas rendes tagokul ajánltatnak: gróf Khuen Héderváry Károly, Hédervár, aj. dr. Závodszky Levente. Dr. Haraszty Emil egyet. m.-tanár, Budapest, aj. dr. Csánki Dezső. Ifj. dr. Kray István báró min. osztálytanácsos, dr. báró Szentkereszty Pál min. titkár, báró Vécsey József Aurél földbirtokos, Mareovszky Ivor, Budapest, valamennyit ajánlja dr. Patek Ferenc. Kisapsai Méhely Pál ny. máv. igazgató, udv. tanácsos, Budapest, aj. dr. Veres Endre; Bertalan Endre kir. ügyész, Sopron, aj. Fehér Géza; László János reálgimn. tanár. Kisújszállás, aj. Hárzsing István; dr. Rohoska Rezső középisk. tanár. Makó, aj. dr. Eperjessy Ká'mán; Zsidó reálgimnázium, Debrecen, aj. dr. Kardos Albert; M. kir. áll. polg. iskola, Kistelek, aj. Milassin Péter dr. Ravasz László ref. püspök, dr. Horváth János egyret. ny. r. tanár Budapest, dr. Moór Gyula egyet. ny. r. tanár, Szeged, dr. Artner Edgár egyet, m.-tanár, dr. Baross Gyula tanár, Hartmann János reálisk. tanár, Hegedűs István az Orsz. Magy. Gyüjteményegyetem főtitkára, dr. Balogh Jolán múzeumi őr, dr. Fitz József egyet, könyvtárőr, dr. Farkas Gyula a br. Eötvös J. Collegium tanára, Budapest, dr. Moór Elemér középisk. helyettes tanár, Berlin, dr. Prohászka Lajos nem. múz. alkönyvtárnok, dr. Szakáts Kálmán, a külügyi társaság titkára, dr. Thewrewk Palloghy Attila min. fogalmazó, Moravecz Imre áll elemi isk. igazgató, Budapest, Pavlicsek János tanító, Mecsekszabolcs, Grünwald Béla tanárjelölt, Barátli Tibor bölcs.-hallgató, Kucsera István bölcs.-hallgató, Budapest, a Pázmány Péter Tud.-egyetem hittudományi karának egyházjogi és egyháztörténeti szemináriuma, Ranolder intézeti r. kath. elemi népi-kolai tanítónőképző, Budapest, M. kir. áll. reálgimnázium, Csongrád, M. kir. áll. polg. fiúiskola, Székesfehérvár, M. kir. áll. polgári iskola, Dunaharaszti, valamennyit ajánlja a főtitkár. — Megválasztatnak. 4. Titkár bemutatja a mult évben meghalt, valamint a Társulatból kilépő tagok jegyzékét. — Tudomásul szolgál. 5. Elnök bejelenti, hogy az elnökség az 1926. évi tagdíjat a mult évhez hasonlóan 90.000 koronában javasolja megállapítani. Jelenti, hogy a titkári hivatal megkezdte a tagdíjjal hátralékos tagok névsorának összeállítását. Ε névsor alapján a Társulat tagjai a közel jövőben tagdíjhátralékuk befizetésére újra fel fognak szólíttatni. Kéri az igazgató választmány hozzájárulását ahhoz, hogy a titkári hivatal mindazokat, akik a felszólításnak nem fognak eleget tenni, minden további eljáró ·