Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Macaulay: Miskolczy István: Államalkotók. Ism. –s. 650 - Macaulay: Államférfiak. Ism. –s. 650

632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 651 fecskék, a háború utáni évek sivár reménytelensége után némi optimizmussal egy kedvezőbb jövő előhírnökeiként iidvözölhetők. A történeti irodalomnak ez öntudatosan a piac igényeihez igazodó termékei mellett őszinte örömet okoz Macaulaynak újbóli megjelenése nálunk. Macaulay — bár nemcsak az idő tette népszerűvé és bár az angol terminológia szerint publicistának számít — sohasem opportunista, történetírói morálja megalkuvást soha nem tűr. Persze éppen ennek köszönheti, hogy nincs alávetve a divat változásainak s hogy halála után több mint félszázaddal még mindig a világirodalom legolvasottabb auktorai között foglal helyet. A „Világkönyvtár" most közvetlen egymásutánban négy Macaulay-kötetet hozott: az első kettőt nagy írókról szóló essaykkel, a minket érdeklő másik kettőt pedig históriai tanulmányokkal. Mindkét kötet tartalma régi ismerőse már a magyar közönségnek. ,,Clive" és „Warren Hastings" már 1865-ben, „Hampden" és „Pett" pedig 18(i6-ban megjelentek magyarul, Szász Károly fordításában. Az új kiadásnak az alapja szintén a Szász-féle fordítás, de a nyelvezeti ódonságok eltüntetésére ismert jeles angol fordítónk, Mikes Lajos vállalkozott. „Nagy Frigyes" 1911-ben az Olcsó Könyvtárban jelent meg. — Általában köszönet illeti a kiadót a felfrissített kiadásért, legfeljebb azt a szemrehányást lehetne tenni neki, hogy jobb papírost is szánhatott volna Maculaynak. —s. Dr. Honigmann, Georg: Geschichtliche Fntwicklung der Medizin in ihren Hauptperioden. J. F. Lehmann. München, 1925. 8°, 132 1. Ára 3-20. kötve 420 márka. A szerzőnek előttünk fekvő könyve azon cikksorozatok egybefoglalása, melyek folytatásszerűleg a „Münchener medizinische Wcchenschrift"-beii jelentek meg. A bennük foglaltak voltaképen kiegészítői Honigmann „Das Wesen der Heilkunde" című jeles munkájának, mely annakidején a legnagyobb elismeréssel találkozott az orvostörténészek kőiében. Mint itt, úgy a szóban forgó könyvben is, nem a rendszeres orvostörténelem összeállításán fáradozott a szerző, hanem az eszmék történelmi fejlődésmenetét igyekszik bemutatni. Ennek az irányzatnak a bölcseleti alapon gondolkozó Honigmann valóban hivatott mestere. Ezért munkája szívesen látott kiegészítéséül szolgálhat a meglevő nagyszámú pragmatikus orvostörténelmeknek. Ehhez képest nem is a történelmi anyag hiánytalan összeállítása volt a szerző főcélja, hanem az általános nagy összefüggéseknek kidomborítása. Ez pedig teljes mértékben sikerült neki. Munkája egy igen értékes termékkel való gazdagítását jelenti az orvostörténelmi összefoglaló irodalomnak, mely