Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Stern; W.: Die differentielle Psychologie in ihren methodischen Grundlagen. Ism. Hajnal István 642

632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 647 értékirányok felismerésére, amelyek együttvéve teljesen magukban foglalják az összes lehetőségeket. /Az értékek mindegyike sajátos normativ törvényben valósulhat meg bennünk; az ökonomiának nyitja a legkisebb erőmérték, az aesthetikáé a forma, a tudományé az ok, a hatalomé a szahályakarat, a társadalomé a hűség elve, a vallásé pedig az élet totális normája. Ezek lennének tehát az együttesen mindent felölelő irányok és területek és el kell ismernünk, hogy amikor a szerző a következőkben ez elvek kifejtéséhez fog, oly mélyen nyúl le azok lelki csiráihoz, hogy a lélek őstermészete végül is valóban egész kerekségében és eleven lüktetésében tűnik fel előttünk. A történetíró szániára, úgy érezzük, legrijszerűbb és legmeglepőbb az, amit a lélek aesthetikai és vallásos oldaláról mond. Az aesthetikai elvet mint az Én legfőbb formáló és egységesítő erejét mutatja be a külső világgal és saját magával szemben is. A „vallásos" érzést pedig oly erőnek, mely az Ént és minden megnyilvánulását mindig az örökkévalóság és végtelenség arányaira vetíti és ezáltal az emberi életet hatalmas tragikus küzdelemnek érezteti. Ez irányok egyikének vagy másikának túlnyomó volta szerint állapít meg jellemtípusokat aztán, mindig mesterien rajzolva a többi irány vegyűlését a vezető hajlammal; mert minden irány mindenkiben jelen van bizonyos mértékben. Mindenütt kiilön taglalja a motivatio természetét is, mert hiszen az okszerű gondolkodáson alapuló elhatározások nem egyedüliek az életben és sokszor pl. az aesthetikai, vagy mondjuk, a hiúsági szempontok nagyobb szerepet játszanak azoknál. Közben érti a módját annak, hogy az Én fogalma, mint legfőbb összefoglaló erőé, állandóan végigkísérjen bennünket; ez az önálló, egységes priusa minden benne található tartalomnak, állapotnak, funkciónak, aktusnak. Sokkal nagyobb tehát a jelentősége, mint azt az eddigi psychológia hangsúlyozni szokta. Az Én-fogalom csodájának ez a kifejtése a legnagyobb szolgálatok közé tartozik, mit ez a mű a történetíró számára hozott. A követelmény, hogy minden életnyilvánulást, tehát a történelmi cselekedeteket is, az egész Én átérzésével képzeljünk utána, hogy mindent egy intuitív megsejtett Én-ben egyeztessünk össze, jogosulttá teszi azt az eljárást, hogy történeti forrásainkat képzelet útján kikerekítsük, a töredékekhez egy egész lelket komponáljunk és ezzel közelhozzuk magunkhoz a hősöket, anélkül, hogy túlságosan „emberivé" tegyük őket, amely kifejezésen igen gyakran a kicsiny emberi tulajdonokban való vájkálást szokás érteni. Mentesít ettől az a követelmény, hogy minden megnyilvánulásban mindennek jelen kell lennie, az egész Én-nek benne tükröződnie; a kicsinységekben is a nagyság elemeinek.