Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Pethő Sándor: Világostól Trianonig. Ism. Tóth László 632
632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 636 kai és katonai eseményeiről való ismereteink jelenlegi állása mellett Pethő fenti okoskodása túlhaladott álláspontnak tekinthető. A szabadságharc sorsa katonailag eldőlt abban a pillanatban, amidőn Radetzky seregei győzedelmeskedtek Olaszországban, tehát csupán idő kérdése volt, hogy az önbizalmát és szervezeti egységét ismét visszanyert osztrák hadsereg mikor pacifikálja a katonailag szervezetében és fölszerelésében annyira visszamaradt, lelkileg is kimerült magyar hadsereget. Külpolitikailag pedig megpecsételte a magyar szabadságharc sorsát a reakció előretörése Német- és Franciaországban, amely egyszerre elszigetelte a független Magyarországot a reakcionárius konszolidációra törekvő Európában. Az orosz beavatkozás már nem döntötte el a magyar szabadságharc sorsát, csupán siettette a tragikus végső kifejletei, tényleges katonai szükség nem is volt reá. oka inkább az volt, hogy Ausztria politikai és katonai vezetőit módfelett idegessé tették a magyar csapatok tavaszi győzelmei, s mielőbb szerették volna magukat Magyarországon is uralmukban biztosítva látni. Mai tudásunk mellett minden más beállítása, illetőleg magyarázata a szabadságharc tragikus befejezésének talán kedvezhet a nemzeti illúziók ápolásának, de semmi esetre sem felel meg a történeti igazságnak. A Bach-korszak történetét Pethő szokott színes előadásában tárja olvasói elé. Azonban már itt feltűnik a kritikus szemével néző olvasónak, hogy Pethő történetszemlélete, színes képekben, ragyogó jelzőkben buján gazdag előadása mennyire a külsőségekhez tapad, értékelése mennyire a felszínen marad. Legtöbbször megelégszik az események színes tollú egymásbafűzésével, a tények puszta regisztrálásával. Nyilván politikai állásfoglalása miatt pedig nem veszi észre azt a jelentős gazdasági, közigazgatási és, igen sok tekintetben, kulturális haladást, amelyet az ország az önkényuralom idején elért. Pethő minden érdeklődése, teljes figyelme már itt is jóformán kizárólag a politikai események felé fordul, ami művét egyoldalúvá teszi. Az az állítása pedig, amelyet a Thun-féle konkordátummal kapcsolatban kockáztat meg, amidőn azt mondja, hogy „a konkordátumot azért kötötték, hogy az összbirodalmi katholicizmust alávessék egy idegen szuverenitásnak", sokkal inkább illik egy antiklerikális népgyűlés túlfűtött levegőjébe, mint komoly történeti műbe, s amellett vaskos tárgyi tévedése miatt igen alkalmas arra, hogy szerzőjének tudományos tájékozottságába vetett bizalmunkat alaposan megingassa. Bármennyire csábító volna is Pethő okfejtéseit, állításait pontról-pontra. végigkísérni munkáján, mégis joggal hisszük, hogy kritikánk alátámasztására elégséges lesz elvi kifogásainkat általánosságban megvilágítani. Tehetjük ezt