Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Zoltai Lajos: Települések; egyházas és egyházatlan falvak Debrecen város mai határa és külső birtokai területén a XI–XV. századokban. Ism. Iványi Béla 622

TÖRTÉNETI IRODALOM. 625 lakosaitól elhagyott helynek tekinti, pedig ez a szó egykor azt jelentette körülbelül, amit ma a. német: Weiler, azaz a possessiónál jóval kevesebb lakosságú és kisebb területet. Debrecen és vidéke múltjának szorgalmas kutatója, Zoltai becsületes és dicséretes munkát végzett, amidőn nemcsak a kiadott, hanem a helyi levéltári anyag felhasználásával, széles alapokon kidolgozta Debrecen és környéke helyrajztörténetét. De elismerés illeti a debreceni Tisza István Tudományos Társaság honismertető bizottságát is, hogy lehetővé tette e mű megjelenését, β reméljük, hogy a bizottság még több ilyen és ehhez hasonló lelkiismeretes és érdemes munkával fogja hazai történetirodalinunkat gazdagítani. Ifanyi Béla. Halinay Barna: Α.τ 1526-iki mohácsi csata keletkezése és igazi htlye. 8°, 81 1. Debrecen, 1926. A magyar nemzeti könyv- és lapkiadóvállalat rt. kiadása. Ára 2 pengő. A mohácsi vész 400-ik évfordulója ösztönözte a magyar hadtörténetirodalomban eddig ismeretlen nevű Halmay Barnát most megjelent füzetének megírására. A címlap szerint, a szerző „egykorú adatok alapján" dolgozta fel tárgyát, ami nagyon dicséretreméltó dolog, feltéve, hogy a felhasznált forrásanyag lehetőleg teljes is. Ámde ebbeli feltevésünket már a Bevezetés-ben megingatja Halmay, azzal a kijelentésével, hogy erről a nagy eseményről „nem maradtak adataink, leírásaink." Ezt ugyan már a 15. lapon maga is megcáfolja azzal, hogy Brodarics „mondhatni a csata tökéletes leírását hagyta hátra az utókornak", ami viszont a valóságnak nem felel meg. Ugyanis mindenki észrevehette — ha gondosan tanulmányozta a kancellár Históriáját — hogy abban sok olyan részlet található, amelyet a csata szemtanúi megérthettek ugyan, de mi már nem tudunk megérteni. Maradt bizony a mohácsi csatáról elég feljegyzés, mert sokan és sokat írtak róla, csakhogy a szerző vagy nem ismeri, vagy mellőzi őket. Legyen elég itt a „Diarii di Marino Sanuto" című hatalmas kiadványra hivatkozunk, amelynek XLII. és XLII1. kötetében számos és fontos, szemtanúk bemondása alapján készült, leírás olvasható, de ezekről Halmay egyáltalán nem emlékezik meg. Nagyon különös — sőt fonák — a dolgozatnak már a beosztása is. Ugyanis, a csata helyének megállapításával három különböző helyen foglalkozik, még pedig a Bevezetés-ben, továbbá a II. és V. fejezetben. Az utóbbiban a csata leírása után, holott mind a három résznek a harc fejtegetése előtt lett volna a helye. „A mérkőző haderők nagysága" című (IV.) fejezet, a csatát tárgyaló III-ik után következik, vagyis a természetes sorrendet itt is megfordítja a szerző. Századok. 192G. TV—VI. füzet. 40