Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Réz Mihály: A történelmi realizmus rendszere. Ism. Márki Sándor 48

Történeti irodalom. Kéz Mihály: A történelmi realizmus rendszere. Budapest, 1924. A Magyar T. Akadémia támogatásával. A Studium kiadása. 8°, 209 1. Réz Mihály, kit 1921 május 21-én Genéveben váratlanul vesztettünk el, a történelmi realizmus rendszerét Erdély, Kolozsvár és az egyetem elfoglalásának első szomorú hónapjaiban, oly időben írta meg, mikor úgy érezte, hogy a hit ellanyhul, a remény ellankad, a küzdő belefárad és csak a gondolat lebeg magasan a viharzó világharcok felett; egyedül a politikai kutatás őrködik éber gonddal az igazságon. Mély megindulással, elálló lélekzettel lapozgatta a történelmet, elmélkedett annak soha el nem múló, de teljesen soha föl nem ismert örök igazságain s a szenvedélyek örvényei közt a tiszta ész szavát kereste. A végzet tanítását látta az utolsó nagy világháborúnak az emberiség legnagyobb politikai kérdéseire adott feleleteiben. Igen is rideg álláspontra helyezkedett, mikor a végzetet és a tiszta észt fogadta el tanítómesterének; de a gyakorlati politikai gondolkodás legfőbb feladatait kutatva, és reális politikai felfogásra törekedve, nem akart fölemelkedni az idealisták fellegváraiba s lesüppedni a materialisták sárfészkeibe, hanem biztos talajon mozogva akart értékesíteni mindent, amit ez a kettő együttvéve nyújthat. Tényezőnek ismerte el az eszményt, eszményképzőnek az anyagot, a múlttal összeforrt egésznek a jelent. A multat olyan realitásnak, olyan valóságnak tekintette, mint az apróra megösmerhető jelent, amely folytonos fejlődés (néha visszafejlődés) következtében magából a múltból, annak realitásaiból alakult ki. Történelmi realizmuson tehát a jelennek a történelem segítségével való megértését, vagyis azt a felfogást értette, amely az államélet összes jelenségeit a mult valóságaiból folytonos fejlődés vagy visszafejlődés következtében kialakult valóságoknak tartja. Nincsen tehát alapvető törvény, amely valamiképen nem a múltban gyökereznék; s nem volt egyetlenegy nagy államférfiú sem, kinek politikáját nem a történelmi realizmus, vagyis a jelennek történelmi megértése jellemezné. Szerinte azért „a politikai tudománynak a történelmet és a jelen politikai életet kell tanulmányoznia", mert