Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Reissig Ede: A Jeruzsálemi Szent János-lovagrend Magyarországon. I. rész. Ism. Patek Ferenc 511

512 TÖRTÉNETI IRODALOM. 513 talatai alapján mondhatom, liogy alig vau jelentősebb országos, vagy dunántúli levéltárunk, amelyben ide vonatkozólag értékes adatokat ne találnánk. Nem is szólok a Nemzeti Múzeum, az Országos Levéltár, a pozsonyi káptalan, az Egyetemi Könyvtárban őrzött Acta Cruciferorum okleveleiről. De ott van pl. a hajdani Rozgonyi levéltár, amelyet ma a Lamberg hercegek, illetve grófok steyri levéltára őí'iz (azelőtt Mórott volt), s amelyből annak idején Károly János Fejér vármegyéről szóló munkájában sok érdekes darabot közölt. Sok szerencsét kívánunk Reissig Edének ahhoz, hogy munkája második részében ily szép és érdekes anyaggal lesz dolga. Ami már most az itt szóbanforgó kötetét illeti, meg kell mondanunk, hogy keresve, bizony találnánk benne egynéhány hibát. Eltekintek a nyomdahibáktól; ezekből van egy pár, még akkor is, lia a könyv végén található „Javítaudók"-at nem vesszük tekintetbe. A tárgyi hibák jórészt arra vezethetők vissza, hogy a eaerző nagyon is kizárólagosan fordítja figyelmét a magyar viszonyokra; amikor nemzetközi kapcsolatokról van szó, bizony néha megcsúszik. Például a 96. lapon elmondja, hogy Róbert Károly az 1335-i visegrádi békében elsimította Kázmér lengyel király s a lengyelországi Jáno6-vitézek közti ellentéteket. Igen tévednék, ha itt helyesen nem a német lovagrendről lenne szó. Hogy a 116. lapon említett Carnarino velencei „herceg" Marco Cornaro dogéval azonos-e, aki 1365 júliusától 1368 januárjáig uralkodott, vagy utódjával, Andrea Contarinival, nem lévén kezemnél a szerző által idézett forrás, nem tudom eldönteni. Carnarinonak azonban egészen bizonyosan nem hívták. Hogy velencei dolgoknál maradjunk, a 139—140. lapon szereplő Moncenigo (Moncenico) Tamás azonos Tommaso Mooenigo admirálissal. A 145. lapon említett proved siore kétségtelenül provveditore akar lenni. Ilyen apróbb-nagyobb hibát összeszedhetnék még többet. Mindezek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a könyv igen használható vezető a magyar Johanniták történetén keresztül. Szabadjon azonban egy-két, inkább a lényegbe vágó kifogásomat megemlítenem. Az első az, hogy a szerző a magyar rendtartomány történetét, hogy· úgy mondjam nagyon is közelről nézi. így igen jól ismeri, s túlnyomó nagyrészben helyesen mondja el az egyes adatokat. Az egymás után elmondott adatokból azonban nem mindig válik egyúttal történelem. A sok adat mellett nem vesszük ki mindig· az előadásból a lovagrend fejlődésének — vagy visszafejlődésének — lényeges vonásait. Oka részben az, hogy, amint mondtam, túlságos kizárólagossággal fordítva figyelmét a magyar rendtartományra, nem illeszti be annak történetét a lovagrend általános történetébe, ami nélkül pedig sok dolog szinte érthetetlen, hogy egy példát mondjak, a római perjeli cím köriil különösen a XV. században ismételten felmerült viszályok. Századok, 1926 I—III fiizet 33