Századok – 1925-1926

Értekezések - BALOGH JOLÁN: Mantegna magyar vonatkozású portréi 234

BALOGH J.: MANTEGNA MAGYAR VONATKOZÁSÚ PORTRÉI. 235 jává váljon.1

Padua a középkorban sem vesztette el kapcsolatát az antik kultúrával. Lakosai büszkén vallották városuk alapítójának a trójai Antenort,2 kinek fiktív sírja fölé hatalmas emléket állítottak. Titus Livius állítólagos sírkövét és csontvázát pedig rajongással határos tiszteletben részesítették és képekben és szobrokban dicsőítették emlékezetét. Az antik hagyományok kultusza a tudományban és művészetben egyaránt éreztette hatását. Már a XIV. században egy paduai költő, Albertino Mussato antik formában írt tragédiát Ezzelino da Romanoról. Itt élt Petrarca is, a humanizmus egyik előharcosa. Maguk a paduai fejedelmek, a Carrarák is lelkes csodálói az antik kultúrának, palotájukat római hősök portréival díszítették, érmeiket antik mintaképek után verették. Az antik kultúra hatása a XV. században még jobban fokozódott, ami elsősorban a paduai Studio nagy befolyásának tulajdonítható. A művészetben pedig ennek az iránynak új lendületet adott Donatello, ki a paduai Santo előtt felállította Gattamelatát, az első monumentális lovasszobrot az ókor óta, és Squarcione, ki műhelyében tanítványainak kiképzésében rendszeresítette az antik szobrok másolását. Ebben a környezetben nőtt fel a fiatal Mantegna, ki lángeszű tehetségével eddig nem ismert erővel juttatta kifejezésre műveiben az antik világ formafelfogását. Mantegna nemcsak külsőségekben és formai problémák megoldásában kereste az antik kultúrához való igazodást, görög és római szobrok másolásával élesítvén látását, fejlesztvén plasztikai képzeletét, hanem igyekezett behatolni annak szellemi világába is. A humanistákkal, kik azonos cél elérésében fáradoztak, állandóan szoros kapcsolatot tartott fenn. Padua tudósai nem kevésbbé becsülték tudását, mint művészetét, maguk közé számították és műveik ajánlásával tisztelték meg.3 így kerülhetett kapcsolatba a fiatal Janus 1 V. ö. Testi: La storia della pittura veneziana. Parte I. Bergamo 1909, p. 428, 455 nota 5. — Schlosser: Die ältesten Medaillen und die Antike. Österr. Jahrb. XVIII. (1897.) S. 64. — Volkmann: Padua 1904. (Berühmte Kunststätten Nr. 26..) S. 1. — Planiscig: Venezianische Bildhauer der Renaissance. Wien 1921. S. 313. — Kristeller: Andrea Mantegna. London. 1901, p. 1. " Michele Savanarola: De laudibus Patavii c. 1440. Muratori SS. RR. I. XXIV. (Volkmann op. cit. S. 6, 10.) •1 V. ö. Kristeller op. cit. p. 17. 175. — Volkmann op. cit.