Századok – 1925-1926

Értekezések - REDLICH OSWALD: Savoyai Jenő herceg 225

226 REDLICH OSWALD. legjobban ellátott unokatestvérei közé tartozott, szellemes és szenvedélyes asszony, ki azelőtt XIV. Lajos első szerelme volt. A napkirály kegyéből kiesvén, áldatlan intrikába keveredett, úgyhogy 1680-ban Párizsból el kellett menekülnie. A megbékülni nem tudó XIY. Lajos gyűlölte őt s családját is üldözte. Eugén sorsára ez döntő befolyással volt. Semmi hajlandósága sem volt a papi pálya iránt, mert veleszületett adományai a katonai pályára vonzották. A hadseregbe kívánt belépni, de XIV. Lajos minden, a herceg nevéhez méltó katonai állást megtagadott tőle. Ekkor ébredt Eugénban az a hirtelen elhatározás, hogy ő is ahhoz fordul, akihez ekkortájt elesett bátyja fordult volt: a német császárhoz. Szökve, pénz nélkül és adósságok hátrahagyásával távozott Párizsból. 1683 augusztusában ért Lipót császárhoz, abban a világtörténelmileg nevezetes pillanatban, amikor a törökök Bécs előtt állottak és Magyarország, Ausztria meg Németország sorsa függött a győzelemtől vagy vereségtől. Jenő herceg élete és történelmi jelentősége e naptól kezdve forrott össze a Habsburg-házzal és a monarchiával. A török háborút Lotharingiai Károly oldalán küzdötte végig s itt tanulta a katonai tudományokat. Jenő herceg Buda ostrománál s felszabadításánál, a mohácsi csatában s Belgrád elfoglalásakor bátor kezdeményezőnek s magávalragadó bátorságának bizonyult. A katonai pályán gyorsan haladt előre, 3692-ben lett generálissá s már 1693-ban tábornaggyá (Feldmarschall), amely minőségben az Itáliai hadjáratban kitüntette magát, de tulajdonképen önálló hadvezéri pályája 1697-ben kezdődött. Az udvari haditanács elnökének, gróf Rüdiger von Starhembergnek szavai, amelyekkel Jenő herceget az utóbbi időkben elég szerencsétlenül vezetett török hadjárat főparancsnokául ajánlotta, mutatják, hogy már felismerték a benne rejlő kiváló képességeket. „Nem ismerek senkit — mondá Starhemberg a császárnak —, kinek több esze, alkalmazkodó képessége, tapasztalata és ügybuzgósága volna, ki nagylelkűbb és önzetlenebb lenne s akit katonái jobban "szeretnének s tisztelnének, mint őt". Az 1697-es hadjárat s a fényes zentai győzelem mutatták meg Jenő herceg hadvezéri zsenialitását, a stratégiai vezetésben való feltétlen biztonságot, a mesterien vezetett felvonulásokat, a csatának rendezését és keresztül-