Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Schweisheimer; Waldemar: Beethovens Leiden. Ism. Győry 203

204 TÖRTÉNETI IRODALOM. 204-orvosi elbíráláshoz fontos irányjelző szimptóma ez- 1796-tól 1801-ig tartott az eltitkolás. Az utóbbi esztendőben azonban Amenda teológushoz írt levelében tudtul adja ennek a barátjának, hogy „nagyon szerencsétlennek" érzi magát fokozódó nagyothallása miatt. Az igénybevett orvosok hoszú sorában találjuk Joh. P. Frank-ot is, a nemzetközileg elismert nagyhírű orvosprofeszszort, a tudományos szociális higiéné megalapítóját és kiváló elméleti és gyakorló belgyógyászt. Találunk azonban olyanokat is, akik szegény Beethovennek sok felesleges alkalmatlanságot szereztek gyógymódjaikkal, mint például a keresett gyakorlóorvos, Vering, aki Beethoven karjaira napokon át hólyaghúzókat rakatott s ezzel megfosztotta őt azok szabad használatától, a zongorázás lehetőségétől is. Tévedés lenne azonban hinni,, hogy Beethoven most már csak szomorúságban és nyomott kedélyhangulatban élte tovább napjait. Leveleinek többsége mégis csak meglehetős megelégedést és humort árult el. Emberi természetünk bele tud törődni a változhatatlanba. Persze, amikor a rosszabbodás egy nagyobb Hépést tett előre és a gyógyuláshoz való hit is egyre kisebb lett, Beethovent is a legmélyebb bánkódás fogta el és okozott neki nem egy keserves órát. 1814-ben kerültek használatba a már említett társalgási könyvek, melyekbe a feleleteket bejegyezték számára· Már ekkor a sok halló-készülék, cső és efféle, amivel részben segítségére kívántak jönni műszerész tisztelői, használhatlannak bizonyult mind. Közelebbi ismerőseinek beszédét azonban az ajkak mozgásáról ő neki is sikerült végül megérteni. Ugyancsak 1814-ben szűnt meg végleg nyilvánosan fellépni, mint zongoraművész. Ekkor már oly gyengén vette a pianókat, hogy játéka sokszor alig volt hallható; a fortékat pedig oly erősen, hogy a húrok is gyakran megpattantak. Néhány év múlva mutatkoztak a nehézségek a dirigálás körül is. 1822 őszén — vesztére — elfogadta Beethoven a bécsi udvari opera meghívását. De már a próbánál mutatkoztak a bajok. A szerencsétlen ember az énekhangokat többé már nem hallotta a színpadról s így esett meg, hogy operájának, a ,,Fidelio"-nak előadásánál a zenekar és az énekesek teljesen szétkerültek. Beethoven értesülvén a történtekről, nyomban megszakította a dirigálást és kétségbeesetten hazasietett és magára zárkózott. Ezen lesújtó eset után már csak egyezer próbálkozott meg Beethoven, hogy orvosi segélyért forduljon, de teljesen hiába. Megállapított tény, hogy életének utolsó éveiben teljesen elveszítette a hallását. Szerzőnk immár körülbelül negyven oldalon keresztül foglalkozik Beethoven fülbajának mibenlétével s aetiológiájával. Klasszikusnak nevezhető klinikus érveléssel, a legaprólékosabb adatok gondos mérlegelésével, mint biztos pontig el-