Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Lukinich Imre: Auer János Ferdinánd pozsonyi nemes polgárnak héttoronyi fogságában írt naplója 1664. Ism. m. 181

TÖRTÉNETI IRODALOM. 183-ország Törökkori Történetének Forrásai címen. Utóbbi ki­advány-sorozat első kötetéül veszi most az olvasó Auer János­nak török rabságáról írt naplóját Lukinich Imre szerkesz­tésében. Ε XVII. századi németnyelvű napló írója tekintélyes pozsonyi családból származott. Még csak 23 évies, midőn 1663 augusztus 7-én az elhibázott és szerencsétlen párkányi rajta­ütési kísérletnél török fogságba kerül annak a felkelő csa­patnak legnagyobb részével, melyet Pozsony városa és az északnyugati megyék állítottak fegyverbe. Innen kezdve tizenegy esztendőn át ette Auer János a török rabság keserű kenyerét. A vasvári béke alkalmával a foglyok kicserélésének kellett volna bekövetkeznie. Azonban naplóírónk hosszas diplomáciai huza-vona után csak 1674-ben nyeri vissza sza­badságát. Szülővárosába magával viszi a Héttoronyban írt naplóját, melynek „Strenge Schiavitu" (Szigorú Rabság) címet adott. A kézirat később a pozsonyi ev. liceum könyv­tárába került és Lukinich Imre Bél Mátyás tervét váltotta valóra, midőn e nagybecsű egykorú emléket a kutatás szá­mára hozzáférhetővé tette. Évtizedes rabságának mindössze első félesztendejét írja le Auer naplójában. A fogságba jutástól a Konstantinápolyba érkezésig terjedő idő történetét. Az 1663—64-i török háború előzményeinek ismertetésével kezdődik ós a török főváros leírásával zárul munkája. Ez az időbeli aránytalanság nem véletlen műve·. Bizonyára érdekes megállapítanunk, hogy > írónk raboskodásának aránylag az volt a legelviselhetőbb része, amelyet a Héttoronyban töltött. A nagy börtönkom­plexumnak egy emberséges tÖTÖk aga volt a kormányzója. De ettől el is tekintve a vár falai között aránylag elég sza­badon mozgó velencei, francia, német, magyar és más nem­zetiségű foglyok élete inkább az internáló-táborok lakóinak helyzetéhez hasonlítható. A testi nyomornál nagyobb lehe­tett a lelki depresszió s ezt igyekezett Auer írással elűzni. Az egyhangú, csupán a különböző nemzetiségű és természetű foglyok örökös villongásaitól és a szabadulás időnként fel­csillanó reményétől élénkített napokról nyilván nem volt sok mondanivalója. Evvel szemben szinte hihetetlen és vál­tozatos borzalmak azok, melyeket Esztergom, Buda, Belgrád börtöneiben, vagy a dunai hajóúton átszenvednie kellett. Voltaképen nem mondhatjuk a törökökről, hogy szándékos kegyetlenséggel kínozták foglyaikat. Naplóírónk nem egy jószívű börtönőrre vagy katonára akad közöttük. Azonban fajuk keleti közönyössége és minden szervezést igénylő mun­kában való nehézkes ügyetlensége talán sehol sem járt oly szomorú következményekkel, mint a foglyokkal való bánás­módban. Mérhtetlen szennytől telt, férgektől nyüzsgő pince­odúkban vagy a bűzhödt levegőjű hajófenékben vannak összezsúfolva, hol a még ép, de éhségtől agyonkínzott fog-

Next

/
Thumbnails
Contents