Századok – 1925-1926

Értekezések - HERZOG JÓZSEF: A m. kir. hitelfőpénztár megszervezése és működése Mária Terézia korában - 160

168 HERZOG JÓZSEF. Âm e második határnap is lényegesen eltolódott a pénztárjavadalmazás kérdése miatt, amelyet a kamat­törlesztés tekintetében csak az 1774 március 13-i királyi rendelet szabályozott, a pénztár működésének megkezdé­sét ezúttal visszamenőleg 1774 január l-re tűzvén ki.1 Ε rendelkezés végrehajtásának most már nem volt aka­dálya, mivel a kamarafőpénztár a bizottság intézkedésére már 1773 július 1-je óta a hitelügyi be- és kifizetéseket elkülönítve kezelte. A hitelfőpénztárnak 1774 márciusában megkezdett tényleges működésével a hitelügynek az 1772 november 15-i királyi leiratban elrendelt újjászervezése legnagyobb részt befejeződött. A szervezet legalsó fokán számszerint közel negyven külső kamarai vagyis harmincad-, só- és uradalmi pénz­tár állott.2 Ezek nemcsak a kölcsönök befizetését fogad­ták el, hanem a tőke- és kamattörlesztéseket is teljesítet­ték. A befizetett összegekről a kamarának azonnal jelen­tést tettek, róluk a feleknek ideiglenes nyugtát adtak, amelyet utóbb a kamara nevében kiállított s hozzájuk kézbesítés végett leküldött kötelezvénnyel kicseréltek. A befolyt készpénzt külön jegyzék kíséretében a náluk bevételezett kamarai jövedelmekkel egyidejűleg negyed­évenkint a pozsonyi kamarafőpénztárnak szolgáltatták be.. Ugyanezzel az alkalommal a hitelezők által a teljesített kamatfizetésekről a kamarafőpénztárra kiállított nyug­tákat, valamint a tőketörlesztés esetén visszavett köte­lezvényeket is ugyanoda készpénzül beküldötték. A köl­csönök felmondását azonnal be kellett jelenteniök, hogy a náluk ez esetben netán szükséges nagyobb pénzösszeg­ről idején gondoskodás történhessék. Ε külső kamarai pénztárak, jóllehet most előadott működésük tekinteté­ben a hitel főpénztárnak valóságos fiókpénztárai voltak, annak felállításáról nemcsak értesítést nem nyertek, de még működéséről sem szerezhettek tudomást. Ügymene­tük az új hitel szervezet elpalástolása céljából oly módon szabályoztatott, hogy közvetlenül csak a kamarával és annak főpénztárával érintkeztek.3 Ez utóbbi kettőnek az 1 U. o. 1774:25. 2 U. o. 1773:1.. 1774:46.. 1778:75. Utóbb a fiókpénztárak száma szaporodott. Köztük az ország területén kívül fekvő (pl. a stájerországi Fürstenfeldben fennállott harmincad­hivatal) is előfordul. 3U. o. 1773:1. (Circulare ad off. cam.)

Next

/
Thumbnails
Contents