Századok – 1925-1926

Értekezések - HERZOG JÓZSEF: A m. kir. hitelfőpénztár megszervezése és működése Mária Terézia korában - 160

A M. KIR. HITELFŐPÉNZTÁR MEGSZERVEZÉSE MÁRIA TERÉZIA KORÁBAN. 161 újjárendezését és új alapokra való helyezését mintegy előkészítették. A második korszakot megnyitó s e téren céltudatos rendszert megállapító intézkedések látszólag mégsem ennek a fejlődésnek eredményei, hanem tőle függetlenül történtek. Alig zárult le Grassalkovich 1771. december 1-én történt elhúnytával az első korszak s a halálával meg­üresedett elnöki széket alig foglalta el gróf Erdődy János, a kamarának adandó új utasítás tárgyalásai máris megindultak. Az új kamaraelnök, az ugyanakkor al­elnökké kinevezett gróf Festetics Pállal, aki a bécsi udvari kamarán addig teljesített szolgálatából az ott dívó ügykezelést jól ismerte, az utasítás szövegterveze­tét a királynő felhívására kidolgozván, ezt már 1772 jú­nius hava végén gróf Kollowrat Lipótnak, az udvari kamara elnökének megküldötte.1 A teivezet Bécsbe ér­keztével a magyar kamara különleges állása ellen rend­kívül erős mozgalom indult meg, amelynek bevallott célja az volt, hogy e magyar kormányszéket az osztrák tartományi kamarák színvonalára szorítsa le.2 A mozga­lom irányítói e célt két újítás útján igyekeztek elérni. Egyrészt a pozsonyi kamarafőpénztárt a magyar kamara hatósága alól kivonni és közvetlenül a bécsi kamara alá rendelni kívánták, másrészt pedig a magyar kamaránál fennálló kvóta-rendszer helyébe az örökös tartományok kamaráinál már régebben érvényben lévő, ú. n. költség­vetési rendszert behozni törekedtek. A költségvetési rendszer életbeléptetésével a magyar kamara ezentúl nem úgy, amint eddig történt, évente egy előre meghatározott összeget — az udvari kvótát — lett volna köteles a bécsi általanos kamarapénztárba beszolgáltatni, hanem az évi bevételek egész feleslegét, amely a bécsi kamara vélemé­nyezése alapján összeállított és jóváhagyott költségve­tésbe felvett kiadásokon feliil mutatkozott. A két terve­zett újítás tehát a magyar kamarát korlátolt gazdasági önállóságának teljes megszűntetésével fenyegette, ami természetesen a magyar királyi kincstár hitelének meg­rendülését, sőt előbb-utóbb megszűnését is maga után vonta volna. Ilyen, 'a kincstár hitelére veszedelmes törekvések közepette kezdte meg működését az új kamarautasítás 1 Orsz. Ltár. Cam. Hung., Praes. Erdődy 1772. Jun. No. 22. 23. ! ü. o. 1772. Jul. No. 1. 19. Századok, 1925. IV—VI. füzet. 11

Next

/
Thumbnails
Contents