Századok – 1925-1926
Értekezések - RÉDEY TIVADAR: Jókai és a történelem 113
JÓKAI ÉS A TÖRTÉNELEM. 117' mely nélkül Jókaiét valójában ki sem tudnók fejezni. S vájjon miért? Talán Kemény pragmatikus lélektanának, tragikai igazságának mintegy hitelét rontaná a költő cím", viszont Jókai irreális képzelme s játékos humora számára szegényesnek érezzük a regényíró nevet1? Az egyik esetben az egyik s a másikban a másik elnevevezés válik értékcsökkentővé? íme, ily fogós kérdések bukkannak elő egy közhely mögül. Ε kérdések látszólagos ellenmondását pedig az okozza, hogy alattuk még nagyobb, ezideig érdeme szerint meg sem vitatott probléma rejlik; ez — kissé szándékosan is nyers fogalmazásban — így hangzik: merőben a költészet körébe tartozik-e a regényírás? Ε kérdés Balzac óta Flaubert-en, Dosztojevszkij-η, Meredith-en s Romain Rolland-on át valóban megérett a feletre. Annyi bizonyos, hogy a pozitivista eszmeáramlat a. mult század második felében kevés téren végzett oly gyökeres átértékelést, mint a regényén, melynek pedig nyugati elnevezése — a roman — valamikor éppen a romanticizmusnak vált névadójává. Nem azt állítom ezzel, hogy a regényből végleg kiszorultak a romantikus elemek, hisz ezek még Zola szélső naturalizmusában is bőven kimutathatók. A lényeg itt az, hogy a XIX. század anynyira új célokat s ezek eléréséhez annyira új módszereket szolgáltatott a regényírásnak, hogy ez — éppen 1 egr epre zen tán sabb műveiben — a költészet területérő] ha talán át nem lépett is a tudományéra, mindenesetre ezek határmesgyéjén helyezkedett el. Társadalmi ágába felvette az empirikus lélektan, a politika és szociológia egész probléma- és módszerkészletét, történelmi változatába pedig a történettudománynak szinte hiánytalan apparátusát. Ez utóbbi téren már a mi Keményünk — noha írói jellemét erős romantikai hatások is determinálják — a történetírás s a történelmi regényírás meglepő egyneműségét mutatja. Históriai essay-inek művészi, drámai kihangzásuk van; történelmi regényeinek tudományos, pragmatikus alapvetésük. Ily értelemben írja róla Péterfy: „A regényíró soraiba egy kicsit a komoly történetkutató is beletekint s a költői képzelem játékát a kérlelhetetlen psycholog lépten-nyomon ellenőrzi." Valóban: ez az ellenőrzés, a tudományos control eleme az, mi a mult század közepén a regényben szállást nyert s bizony szállásadóját valamelyest ki is szorította házából : a költészet ősi mesevárából.
