Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Br. Prónay Dezső emlékeiből és válogatott beszédei. Ism. Szelényi Ödön 789

történeti irodalom. 789 Báró Prónay Dezső emlékeiből és válogatott beszédei. Budapest, 1923. 8°, 308. 1. Csak az, aki a magyarhoni ev. egyház alkotmányának lassií történeti kialakulását és az „egyetemes egyházi és iskolai felügyelői" tisztség teljes jelentőségét ismeri, tudja kellően méltányolni, mit jelent az, ha valaki, mint br. Prónay Dezső 35 éven át tölti be ezt a tisztséget és ezen minőségében vezető, kormányozza, képviseli az egész ev. egyházat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Prónay már jóval (13 évvel) előbb lépett egyháza szolgálatába, úgy itt azon ritka jelenséggel állunk szemben, hogy egy sokra hivatott férfiú élete javarészét önzetlenül (minden külső kitüntetést visszautasítva) egyetlen kulturaépítő intézménynek szenteli. De ha Prónay báró idejének javarészét egyháza foglalta is le, a politika porondjáról sem maradt egészen távol, sőt már egészen fiatalon mint országgyűlési képviselő, később pedig mint főrendiházi tag és a közjogi ellenzék törhetetlen híve nagy tekintélyt vívott ki magának. A független nemzeti állam, a történeti osztályok vezérszerepének fenntartásával, volt az az eszme, melyért nemcsak lelkesedett, hanem tűrhetetlenül küzdött is és azért éppúgy állást foglalt a nemzetiségi vagy radikális jelszavakkal és velleitásokkal, mint az Ausztria részéről jelentkező túlkapásokkal szemben. Ezért történeti becsű kivált az 1905/906. évi vármegyei ellentállás idején kifejtett működése és a kötetben közölt politikai beszédei közül ép az 1905 jún. 20-án Pest vármegye törvényhatósági bizottsági ülésén mondott beszéde emelkedik ki a legjobban. Az előttünk fekvő kötet legnagyobb becsét épp abban látjuk, hogy ezt az értékes és egyben érdekes egyéniséget elénk állítja elsőbben azon beszédei által, melyeket hazafias alkalmakkor és az egyház gyűlésein mondott. Mindegyikben Prónay nem mindennapi szónoknak bizonyul, aki puritán egyéniségének megfelelőleg minden külső hatásvadászattól menten, keresetlenül, tömören, de mindig tartalmasan szónokol, szükség estén alapos történelmi vagy jogi tudását is ragyogtatva. Csak a Millennium, a Rázga Pál-emléktábla leleplezése alkalmával, a Thököly Imre fejedelem ravatalánál és végül a felügyelői székből mondott (sajnos, csak töredékesen fennmaradt) búcsúbeszédjére utalunk, mint olyanokra, melyek egyenesen felejthetetlen hatást gyakoroltak! A kötet legnagyobb részét azonban (3—17. r.) Prónay feljegyzései („emlékei") foglalják el. Ezek elsősorban szintén becses adatokat szolgáltatnak írójuk egyéniségéhez, de egyes részeknek van történeti jelentőségűk is, habár a historikus bizonyára sajnálni fogja, hogy általában nagyon vázlatosak. De az író még ott is, ahol tisztán magánügyekről beszél, lépten-nyomon elárulja kitűnő megfigyelőképességét és a lénye-