Századok – 1923-1924

Értekezések - MESZLÉNYI ANTAL: A miniszteri országos ideiglenes bizottság működése 1848. márc. 23-ától ápr. 20-áig 714

752 MESZLÉNYI ANTAL. eió egyik részéért, ugyanezt fogja tenni, ha kell a másik részéért is."1 Csak ez kellett, hogy a választmány a nemzet vérére hivatkozzék! Ezzel azután olyan forrongást idézett elő a különben is fölingerült fővárosi lakosságban, hogy csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett a kitöréstől megóvni. A népet csak azzal lehetett megnyugtatni, hogy a jelenlevő Szemere és Klauzál kijelentette, hogv semmi veszély sem fenyegeti s különben is, ha ez bekövetkeznék, már utasította a katonai főparancsnokot 1000 darab fegyver kiszolgáltatására, amit ő meg is tett. Erre elcsöndesedett a morajló nép zúgása, hogy másnap annál nagyobb ei'ővel törjön ki. Március 28-án ugyanis egész áradat rohanta meg a váltótörvényszéket s hangosan követelte a kereskedői iigvek nyilvános tárgyalását. De ez még nem volt elég. Az ifjúság berontott a termekbe s ott a „gyűlöletes kétfejű sassal ellátott latin köriratú pecsétnyomót" kézhez kerítette, hogy a Dunába dobja s ezzel örökre eltemesse. Azonban ezt idejekorán megakadályozta az odaérkezett közcsendi választmány néhány tagja. Nyáry Pál a közönség előtt bereszelte s a múzeum régiségtárába küldte, mint az elmúlt, idők megmaradt emlékét. A miniszteri bizottság komolyan intette a népet s különösen a magáról megfeledkezett tanulóságot, hogy az ilv törvénysértő eljárástól tartózkodjék, hanem, ha valami kívánni valója van, azt közölje vele.2 Végre megérkezett a várva-várt királyi leirat is, hogv öröm helyett csalódást, lelkesedés helyett megbotránkozást váltson ki a lelkekből. Beteljesedett, amitől félt a nemzet: a pénzügy- és hadügyminisztériumot kikapcsolták a magyar kormányból. A kamarilla tehát nyíltan megkezdte a nagy tragédia preludiumát, mely végül Világosnál nyert befejezést, de mely után nem ő, hanem csak segítőtársa tudta a befejező pontot odatenni. Pozsonyban iszonyú elkeseredéssel tárgyalták a leiratot a rendek s a hazafi legszentebb haragjával követelték a visszavonását, ami meg is történt István nádor közbenjárására, de — sajnos — a visszavonás nem volt őszinte. i Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848—49. évi forradalom idejéből. I. k. 53. 1. 5 Orsz. Levéltár: u. o. 25. sz.