Századok – 1923-1924

Értekezések - MESZLÉNYI ANTAL: A miniszteri országos ideiglenes bizottság működése 1848. márc. 23-ától ápr. 20-áig 714

A MIN. ORSZ. IDEIGL. BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE 1848-BAN. 749 számukra s melyeket tervbe vett. Szemük elé állította magát a miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost, ki meleg szimpátiájának a horvátok iránt már eddig is oly sokszor tanújelét adta s ki most is a legnagyobb jóakarattal kezeli a horvát ügyeket. Felvonultatta előttük hétszázados közös történelmi multunkat, mely alatt oly sok dicsőségen, nemkülönben balsorson osztozkodtunk meg a legnagyobb testvéri megértéssel. Azonban mindez sem használt, a horvátok már sokkal jobban inficiálódtak az elszakadás rögeszméjétől, a bécsi udvar már sokkal jobban belelovalta őket a független Horvátország lehetőségébe, semhogy visszatértek volna a hűség útjára. Meg sem állva rohantak tovább s a 48-as magyar kálvária kiépítéséhez nagyban hozzájárultak. A bécsi udvar fekete keze a szerbek közt is korán megkezdte működését. Ezek azonban keményebb diónak bizonyultak, mint a horvátok s nem is oly könnyen aratta sikereit, mert a szerb nép nagyon hűségesen viselkedett a magyar nemzettel szemben. Akik azelőtt oly erősen fújták ellenünk a gyűlölet tűzét, mint Trifunácz Pál, Nikolics Izidor, Sztojakovics György, Paulovics Tivadar, most a nyilvános lapokban nyilatkozatokat bocsátottak közre, melyekben magukat magyar polgároknak vallották s kijelentették, hogy „a magyar királyi székért s magyar hazájukért mindent elkövetni, érettük élni s halni készek". A szerb és oláh-görög nemegyesültek, vetélkedve a magyar s német katholikusokkal végezték hálaistentiszteleteiket a márciusi vívmányokért. Újvidékről, a szerb izgatások székhelyéről s egyéb szerblakta városokból tömegesen jöttek a hűséget, rokonszenvet s az együttérzést kifejező nyilatkozatok a miniszteri bizottsághoz. Sajnos azonban, a szerbek sem maradtak mindvégig kitartók ezen érzületükben. Engedve a folytonos csábításnak s látva a horvát példát, ők is kezdtek lesiklani a törvényes útról. A zágrábi nemzetgyűlés példájára Újvidék városa szintén küldöttséget intézett a maga kebeléből, csakhogy nem Bécsbe a királyhoz, mint a horvátok, hanem Pestre a miniszteri bizottsághoz s Pozsonyba az országgyűléshez. A küldöttség szónoka, Kosz tics Sándor, előadta* hogy ők készséggel elismerik a magyar felsőbhséget, de belügyeikre nézve bizonyos önállóságot, autonómiát kí-