Századok – 1923-1924

Értekezések - CSÁNKI DEZSŐ: Szabó Károly emlékezete. (Elnöki megnyitó 1924.) 689

692 csánki dezső. magyarázataikért, melyek aztán ezzel végkép meg is buktak. S a másik oldalon a német történetírók ellen, akik „kritikai negációval belföldi forrásaink értékét nullra akarták leszállítani", 1858-ban és 1860-ban, tehát politikailag véve még mindig nehéz időkben, folytat kíméletlen tollharcokat. De a magyar rokonságot, a hazai krónikák által hathatósan támogatva, ő is a dicsőség fonalán: Attila képében kereste. A nagy kérdés két ponton mozgott az ő elméjében: Attila egyéniségén és a székelyek eredetén. Attila világtörténelmi alakja már ifjúkorában megihlette őt; Priszkosznak a nagy fejedelemről szóló értesítéseit részben már 1851-ben kiadta, később (1855, 1863, 1865) pedig Thierrynek rávonatkozó műveit fordította, és adta közre, nagy készültséggel és lelkesedéssel. A székely rokonság kérdésében egyik főéivé a csiki székely krónikának nevezett, állítólag 1533-ból való tákolmány volt, melynek védelmében, az óvatos gróf Kemény Józseffel, 1854-ben, már fejlődő kritikai érzékében szinte méltatlan lelkesedéssel szállott irodalmi párviadalra. Közelebb jött a székelyekhez, de az eredet kérdésétől úgyszólván eltávolodott egy másik tollharcban, melyet a túl kritikus Hunfalvy Pállal, egykori késmárki tanárával, a székelyek nemzeti nevéről (1880), a székelyek királyi telepítéséről (1884), s a székelyek régi törvényeiről és szokásairól (1887) irott értekezéseiben vívott meg; s még inkább a Székely Oklevéltárral, melynek általa kiadott első 3, és kéziratban hátrahagyott 4-ik kötetében, a székely nemzet történetének valóban gazdag és értékes forrásanyagát gyűjtötte össze. A székelység iránt való nagy, szinte regényes érzelmeivel, e nép teljes történetének megírására is vállalkozott; a hún eredet tekintetében azonban — mint fiúi barátja, a csiki székely krónika megdöntője s e történet-