Századok – 1923-1924
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17
A REFORMKOR NEMZEDÉKE. 61 nem várható tőle s csak oly reformokat óhajt, amelyek révén az elnyomott jobbágy terhén nem a maga, hanem a-„koldus nemes" megadóztatásával segíthet. Rendi alkotmányunk szervezete a szegény nemességnek a főurakkal egyenlő befolyást biztosított a közügyek intézésében az országgyűlésen és megyegyűlésen. A törvény betűje életet nyert ott, amint fejenkinti szavazásra került a sor. A követek választása s a követi utasítások megszerkesztése, következőleg maga az országgyűlés tárgyalása is a nemesség nagy tömegeinek részvételével történvén, e tömegeket meg kellett nyerni a reform gondolatának. Mert ha e nagy tömegek mozdulatlanul maradnak, sőt reakciós állást foglalnak el, tartós reformra nem lehet remény. Széchenyi programmja ezeknek nem ígért semmit sem, sőt lemondást követelt. Kossuth ellenben nagy, elkerülhetetlen változásokat jósolt, szép frázisokkal egyenlőséget az arisztokráciával, vezetőszerepet az új nemzeti államban, a változások folytán számtalan új lehetőséget a szegény nemesség kiválóbb tagjainak érvényesülésére, kik eddig vagy kis földjüket mívelték önkezük munkájával, vagy legjobb esetben az ügyvédi rabulisztika fogásaiban pazarolták el tehetségüket. Kossuth programmja mágnásellenes volt. A fenyegető szavakat: „Veletek, ha lehet, nélkületek, sőt ellenetek, ha kell", nem a jobbágysággal mondatta, hanem a szegény nemességgel. ő soha nem izgatott a jobbágyság körében, ahhoz 1848 előtt soha egy sort nem intézett, hanem mindig a kiváltságosakhoz szólott. Ez a magyarázata, hogy nem volt forradalmár s Széchenyi mégis joggal támadhatta, hogy a társadalmi osztályokat uszítja egymás ellen. Nem volt izgató s mégis forradalom felé sodorta nemzetét. Az írott törvények szerint nem volt társadalmi forradalmár, de a tényleges helyzet szerint mégis elnyomott sorban levő nemeseket vezetett az egyenlőség jelszavával gazdagok és kiváltságosak ellen.1 A magyar nemzet tragikus végzete okozta, hogy törvény alapján álló forradalmár lett. A liberalizmus csak a szabadságjogokat követelte az abszolutizmus által elnyomott egyén számára s mikor 1 „Alkotmányos sáncaink között úgy, amint törvényünk hozza magával, az egyenlőség elvének hódolok" (Felelet. 209. 1.) — törvénybe nem ütköző s mégis forradalmi szavak.
