Századok – 1923-1924

Értekezések - MISKOLCZY GYULA: A horvát kérdés (1790–1847.) 567

A HORVÁT KÉRDÉS. (1790—1847.) . 573 elvi alapon a liberális párt, melyet áthidalhatlan világnézeti különbség választ el a konzervatív kormánytól, Horvátországban pedig ekkor indul meg Gáj lapja. A kormány állásfoglalásának megértése végett döntő fontosságúnak kell tartani azt a tényt, hogy Gáj illyrizmusa az 1840-es évekig nem jelent politikai árnyalatot, programmjából csak két pont érdekelte a kormányt: egyrészt tagadhatatlan pánszláv iránya, másrészt a szláv gondolat éles, világos szembeállítása a magyar nemzeti törekvésekkel. Az államkonferencia állandó, mindenható tagjai Lajos és Ferenc Károly főhercegek, Metternich államkancellár, Kolowrat belügyminiszter és Hartig gróf, majd később még Kübeck kamarai elnök voltak. Feltűnő ebben az összeállításban, hogy egy magyar tagja sincs a tanácsnak, de még csak olyan sem, aki a magyarokkal szemben rokonszenvet érzett volna, kivéve az egyetlen Metternichet, kit a magyar köztudat és később a történetírás igazságtalanul ítélt meg. Ez a hat ember intézte a monarchia sorsát, illetve ketten közülök, Metternich és Kolowrat; az ő állásfoglalásuk döntött a horvát nemzetiségi kérdésben is. Metternich tekintélye túlnyomó volt, de ennek megfelelő volt munkássága is; nemcsak a külpolitikának volt szuverén intézője, hanem állandóan figyelemmel kísérte a belügyi eseményeket is. Belpolitikai tekintetben egész tevékenysége a társadalmi mozgalmak figyelésében és lekötésében merült ki. Sok tekintetben hűséges folytatója volt Ferenc hagyományainak, amennyiben működése a királyi hatalom csorbítatlan fenntartására, a fennálló intézmények védelmére irányult; ezzel szemben réme volt minden forradalmi törekvés, pedig ő minden társadalmi mozgalomban forradalmat gyanított. A nemzetiségi kérdés nyilvánulásaiban — bár Kolowrat hatása alatt nem egyszer hangsúlyozza, hogy nemzetiségek összeütközése idézte elő a krízist — őt csak az érdekelte, hogy egyáltalában nyugtalanság lopózott be a társadalomba, ezen nyugtalanság jellegére már kevés tekintettel volt. Elvben nem volt ellensége a nemzeti kultúrák kifejlődésének, sőt bölcs és szép gondolatokban határozta meg a kormány kötelességét népei műveltségének emelésében, de absztrakciókra hajló szelleme következetesen ugyanazon egyszerű politikai tényezőkre vezette vissza a jelenségeket Az 1825/7. országgyűlést megvilágító em-