Századok – 1923-1924

Értekezések - MISKOLCZY GYULA: A horvát kérdés (1790–1847.) 567

568 VIISKOLCZY GYULA. anyagát, Sisic még a bécsi belügyminisztériumi levéltár aktáit, nem lepheti meg a kutatót, ha a kormány hivatalos iratainak nagy tömege sok tekintetben elütő képhez szolgáltat új vonásokat, mint aminő eddigi tudásunkban megrögződött. A horvát kérdés megvilágítására a legfontosabb gyűjtemények a monarchia államtanácsának, a konferencia-minisztériumnak és az államkonferenciának iratai, amelyekhez méltóan sorakozik a magyar udvari kancellária és a helytartótanács irattára. Ezek a gyűjtemények annál nagyobb figyelmet érdemelnek, mivel történetírásunk két tényező összeütközésére egyszerűsítette le a reformkorszak történetét: a nemzetisége fejlesztéseért küzdő magyarság és a fennálló rendszer által kötött, minden haladást ellenző központi kormány konfliktusára; az utóbbi azután állítólag nagyra nevelte nemzetiségeink vágyait, hogy ezek segítségével tegye semmivé a magyar törekvéseket. A kérdésnek erre az oldalára kellett elsősorban irányítani a figyelmet; nemcsak az iratok természete kívánta ezt, hanem mivel felületes vizsgálat után is világos volt, hogy a horvát kérdés nem két nemzet összeütközésére vezethető vissza, hanem három tényező, a magyar és a horvát nemzet s a központi kormány egymáshoz való viszonyából magyarázható csak meg. Mikor Magyarországon a horvát kérdés magára vonta a közvélemény érdeklődését, az 1840-es években, Gáj Lajos már megkezdette volt nagy művét Horvátországban; ennek a körülménynek tudható be, hogy a magyar tudatban a horvát törekvések azonossá váltak a pánszláv illyrizmussal. Pedig az illyrizmus előtt már csaknem félszázaddal feltűnnek a horvátok mozgalmában a nemzetiségi kérdés különleges jelenségei, csak az általános politikai helyzet nagy problémái mellett egyelőre háttérbe szorulnak. Minden öntudatra ébredett nép politikai kialakulásra törekszik, és sajátos kultúrjavai fejlesztése útján egyéni nemzeti öntudatot iparkodik teremteni. A horvátok politikailag kialakult államtest voltak a XVIII. század végén, de államukból hiányzott a nemzeti tartalom. Sajátságos helyzetük arra kényszerítette őket, hogy két egymással harcban álló hatalom egyikére kellett támaszkodniok, a magyar nemzetre, vagy a központi kormányra. A jozefinizmus szorosabb szövetkezésre utalta