Századok – 1923-1924
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A helytörténeti kutatás feladatai 538
A HELYTÖRTÉNETI KUTATÁS FELADATAI. 565^ hogy közönséget fognak nevelni s abban a maradiság és szalmatűz két véglete közötti józan konzervatívizmust ébresztenek fel. Arról az útról, amelyen ezek a történeti művek az olvasóhoz eljuthatnak, csak röviden óhajtunk szólani. Teendőink ezen a téren az egykor virágzó vidéki történeti és régészeti társulatok új életre ébresztése, galvanizálása, megerősítése, újak alapítása, ahol pedig már vannak általános irodalmi társulatok, ott a történeti studiumok művelésének alaposabb kidomborítása lesz. Az elveszített terület szellemileg legfejlettebb megyéje, Szepes, tudott virágzó társulatot teremteni, rendszeres folyóiratot adni ki, Hunyad megye kis magyar intelligenciája is szép évkönyvsorozatot adott ki. S ezzel szemben nem szégyeniink-e, hogy Pest vagy Heves megye, amelyek pedig sokkal gazdagabbak, ahol tőzsgyökeres magyar földbirtokosok laknak, nemcsak soha nem tartotta érdemesnek történetének, múltjának művelését, hanem annak még ma sem érzi hiányát? Sok teendő, nehéz munka vár még történetírásunkra, de a szükéges munkaerők, főleg a perifériákról elmenekült s ma alföldi városainkban működő törénettanárok révén rendelkezésünkre állanak. Törvényható sági levéltáraink is, egységes központi ellenőrzés és vezetés alá helyeztetve, mindenütt egy-egy tisztán tudományos állást fognak jelenteni s így vármegyei levéltárnokainkban elsőrangú segéderőket nyerhetünk. Ezeknek a társulatoknak működésével érhetnők el a történeti érdeklődés felébresztését és érzék megerősödését, hogy ez az intelligens olvasóközönség a nagyobb, az egész nemzet életét érintő műveket, pl. Széchenyi naplóit vagy a tót-kérdés történetét is érdeklődéssel lapozza, kedvvel olvassa, azaz hogy ezek a tudományos kincsek átmenjenek a köztudatba, és a magyarság gondolatvilágában tényezők legyenek. A vidéki társulatoknak azonban nem szabad egymástól teljesen függetlenül működniök, sem pedig csak az újkorra korlátozniok érdeklődésüket. Mert akkor ismét beleesünk az egyoldalúság régi hibájába, amikor csak a középkor volt a fontos. Mindkét tekintetben a történeti földrajz művelését tartjuk a legtermészetesebb kapocsnak. Ez ugyanis nem szorítkozhat csak a középkorra, hanem az egyes területek fejlődését napjainkig elkíséri, másrészt pedig csak a közösen megállapított egységes