Századok – 1923-1924
Értekezések - KOSSÁNYI BÉLA: Az úzok és kománok történetéhez 495
508 JÁNOSSY DÉNES. a nagyszabású építkezést indokolttá tennék. A nagyösszegű beruházások mérlegelésénél ugyanis az utóbbi évek fiumei hajóforgalmi statisztikájára támaszkodott és megállapította, hogy a város a hosszújáratú hajóforga. lom elenyésző csekély volta miatt csak mint parthajózás részére szolgáló, helyi jelentőségű kikötő érdemel figyelmet. Ez utóbbi állásfoglalás főleg annak az aggodalomnak palástolására szolgált, hogy Fiúméban esetleg Triesztnek versenytársa támad és céljainak legjobban megfelelt volna, ha Fiume Buccari színvonalán marad. Az alapvető kérdésekben mutatkozó ilyen eltérő felfogások mellett az uralkodó valóban nem tehetett mást, mint hogy 1831 március 26-án kelt elhatározásával, végleges állásfoglalás előtt két újabb szakértő kiküldését rendelte el.1 A szakértők, gr. Huyn József trieszti építési igazgató és Francesconi Hermenegild udinei tartományi főmérnök, 1831 május végén megtartott szemléjük alkalmával egyhangúlag a Fiumara torkolata feletti utolsó szakaszban látták a kikötőnek alkalmas egyetlen helyet. Nézetük szerint az elzátonyosodás megakadályozásának egyetlen módja az, ha a Fiumarát tápláló Recina hegyipatak (torrente) vizét a Braidán keresztülvágott külön mederben vezetik le a tengerbe, a Fiumarát pedig a susáki híd helyén zsilippel zárják el és a torkolat feletti utolsó folyószakaszt holtcsatomává változtatják át.2 Ezen holtcsatornában 8 hosszújáratú és 50—60 partihajó férne el. Ennél nagyobb hajóforgalomra szükségtelen lenne berendezkedni, mert a magyar tengerhajózás szempontjából Buccari és Porto Rè kikötőjének befogadó képességét is számításba kell venni. A mólók meghosszabbítására, a kotrási munkálatokra, a Recina zsilipekkel való elzárására, valamint a Braida megváltására vonatkozólag a Gnamb-Fichtel-féle tervben lefektetett eszméket tették magukévá. Az udvari építési tanács a Francesconi-Huyn-féle javaslatot a maga részéről melegen pártolta, mert benne saját álláspontjának igazolását látta. Az uralkodó pedig 1 U. o. 1831: 3669. 2 A Braida átvágásának gondolatát először Gerhard fiumei mérnök vetette fel 1757-ben. Lásd m. udv. kanc. Acta Flumin. fasc. 29. 1757 május 16, július 1. Relation d. Gerhard. — Ugyanezt a nézetet vallotta az udv. építési tanács is I. Ferenc fiumei látogatása után, 1819 augusztus 19-én kelt tervezetében. Lásd m. udv. kanc. 1831:10103.