Századok – 1923-1924

Értekezések - FÖGLEIN ANTAL: XVI. századi közigazgatástörténeti adatok Zólyom vármegyéből 466

490 föglein antal. 37. t.-c.-kel szemben, amely azt írja elő, hogy a vármegyékben 15 naponként, de legalább is havonként tartassák sedria, Zólyom vármegye 1551. évi statutuma szerint minden negyedévben tartandó sedria.1 A sedrián a főispán elnökölt vagy helyettese, az alispán. Volt rá eset, hogy a főispán távollétét kifogásolták, 1581-ben, midőn az egyik peres fél azt mondta, hogy a sedria nem mondhat ítéletet, mert nincs jelen a főispán. Erre a sedria kimondta a döntést, hogyha távol van is a főispán, a sedriának megvan azért az auktoritása, hogy a főispán nélkül is ítéletet mondjon.2 A sedrián az alispánnak, szolgabíráknak s bírótár­saiknak, az esküdteknek, pontos megjelenését bírság terhe alatt számos vármegyei statutum követelte.3 Ugyan­csak a sedriáknak reggel nyolc órakor való pontos meg­kezdését is.4 Számos adatunk van arról, hogy a hiányzó s igazolatlanul távolmaradó tisztviselőket bírsággal súj­tották.5 Ugyancsak bírsággal sújtották azokat a peres­kedőket is, akik a kitűzött sedrián meg nem jelen­tek, vagy helyettest nem küldtek8 s mindaddig, míg e még- az egész XVII. századon át is megmaradt; bár elég gyakran egyes vidéki kúriákban, az alispánok úri lakában is voltak sedesek és congregatiók. A XVII. század legvégén azonban Schmidegh Tamás főispán, aki állandóan Beszterce­bányán, vagy jószágán, a közeli Garamszegen tartózkodott, Besztercebányára hívta egybe a nemességet s hosszii ideig tartó főispánsága alatt (1690—1726), dacára a zólyomiak tilta­kozásának, Besztercebánya lett az összejövetel helye. Az összejövetelek céljára bérelt zólyomi házat ott hagyták s Besztercebányán béreltek szállást, majd 1761-ben itt vásárol­ták meg s alakították át azt a házat, amely azután a vár­megye elszakításáig, mint annak székháza, a közgyűlések helye maradt. 1 „Sedes iudiciaria singula Angaria celebranda statui­tur." — Vm. jkv. 1551 (No. 1) : 339. — Kolosvári-Óvári nem közli. 2 Vm. jkv. No. 2 :149. 3 Vm. 1551-i jkv.: 339, 340; — 1555-i jkv.: 313; — 1556-i jkv.: 346; — 1558-i jkv.: 349. Ugyanígy a XVII. században is több statutum rendelte el a tisztviselők kötelességeit a sedriákon: 1610 június 14-én, 1633 szeptember 15-én kelt statutumok. Kolosvári-Óvári ezeket sem közli. 1 A XVII. században reggeli 7 órai kezdet is volt. — Vm. jkv. (1632) : 233. 5 Vm. 1512. évi jkv.: 22; 1515-i jkv.; 1528-i jkv.: 160. • 1508-ból: Georgius Horváth de Szlatina non eomparuit nec procuratorem habens convictus est in duplo in marcas sex. (Vm. jkv. No. 1:12.) — 1527-ből: Dominus Job (Kozárdi)

Next

/
Thumbnails
Contents