Századok – 1923-1924

Értekezések - FÖGLEIN ANTAL: XVI. századi közigazgatástörténeti adatok Zólyom vármegyéből 466

XVI. SZ. KÖZIGAZGATÁSTÖRTÉNETI ADATOK ZÓLYOM MEGYÉBŐL. 477 vármegyére. Ez már az első lépés volt a teljes s önálló választáshoz. Évtizedes küzdelembe került ugyan még, míg a vármegyei autonómia e teljes érvényesülését országos törvény is biztosította,1 amikor tehát az alispán jogállása teljesen függetleníttetett a főispántól; de az egyes vármegyék a maguk kebelében ezt már hamarább is keresztülvitték. Ezek között is a legelső volt Zólyom vármegye, amelynek már 1522-ben oly statutuma volt, amely elrendelte, hogy az alispánt a vármegyei nemesség egyeteme választja.2

A főispán csak ezután adta hozzá a beleegyezését. Ezt igazolja a vármegye jegyzőkönyvének a mindenkori alispán — s szolgabíró — választását megemlítő szövege is: electus est et confirmatus.3 Az alispánt a vármegye nemessége három jelölt 1 1548 : 70. t.-e. 2 1522 november 6. „Vice Comes eligi debet ex Consensu Universitatis Nobilium." Vm. jkv. No. 1 :115. 1. Az eddig közölt vármegyei statútumok között mindenesetre ez a legrégibb. Kolosvári-Óvári nem közli. 3 A vármegyei autonómia e tökéletes megnyilvánulása azonban később, már a következő században, akadályokba ütközött. Ez akadály s ellenható erő a főispáni tekintély, akarat, sokszor önkény volt; különösen akkor, ha a főispán hatalmas, nagy vagyonú főúr volt, aki nem mindig respektálta a vármegye autonómiáját. Ezt igazolja például Zólyom vármegye univerzitásának 1655-ben az újonnan kinevezett főispánhoz, gróf Csáky Pálhoz, intézett levele, amelyben feltételeit s sérelmeit (conditiones et gravamina) közölte. Ezek szerint a vármegye épségben fenn akarta tartani a régi szokást s előjogát (praerogativa), amiről a vármegyei jegyzőkönyvek is tanúskodnak — mondja a levél, — s amely szerint joga van a távozó alispánt, ha a vármegye nemességének úgy tetszik s a szavazatok száma e mellett dönt, újra megválasztani, illetve eddigi tisztében újra megerősíteni; sőt, ha az alispán a választást nem akarja elfogadni, joga van a vármegyének őt a főispán megkérdezése nélkül is erre kényszeríteni. (Vm. jkv. No. 16 :163. 1.) Hogy a főispán nem sokat hederített a vármegye sérelmére, kitűnik abból, hogy már a következő év tisztújítását megörökítő jegyzőkönyvi bejegyzés szerint a tisztviselők „ex annuentia Domini Illustrisisimi Supremi Comitis et voto universitatis in officio sunt relicti et confirmât!." Tehát elsősorban a főispáni helyeslés volt a mérvadó s csak azután jött a nemesség akarata. (Vm. jkv. 1656 :240. 1.) A nehézségekhez, amelyekkel a nemességnek szabad akaratnyilvánításánál s így autonómiája gyakorlásánál meg kellett küzdenie, csakhamar hozzájárultak e vármegyében a vallási kérdések is. Három századon át küzdött a jogaira féltékeny nemesség a főispáni önkény s nyomás ellen. Nyilvánvaló tehát, hogy a vármegye nemessé-