Századok – 1923-1924

Értekezések - HORVÁTH DETRE: Szilárdi János és Siralmas Krónikája 94

SZALÁRDI JÁNOS ÉS SIRALMAS KRÓNIKÁJA. 121 Szalárdi a török hódítás miatt pusztulásnak indult haza kesergő fia. Krónikáját és leveleit nemzetéért való rajongás tölti be. Munkája megírására az a szándék vezette, hogy „egy tükörben" megmutassa a könnyelműség-okozta pusztulást,1

hogy „a következő posteritás érthesse nagy romlását és ezt eltávoztathassa".2

Ezért terjeszkedik ki olyan tényekre is, amelyeken a tárgyilagos történetíró túltenné magát. Műve véges-végig szubjektív érzelmekkel van átitatva. Nem ritkák benne a: „boldog Isten", „nagy Isten"3

és hasonló felkiáltások, midőn a haza sorsán aggódik.4

Szíve elszorul, mikor leírja Gyula megerősítését, hogy a véres verejtékkel és sok költséggel való munka „idegen nemzet javára és gyönyörűségére esék".5

Felsóhajt „a szegény ország" szomorú sorsán, midőn a porta Í5.000, majd 40.000 aranyra emeli az évi adót, „mely a szegény hazára örökös nagy kárt von" és fajárom helyett vasigába hajtja.6 A hazafias érzés legnagyobb tüze Várad eleste miatt csap ki lelkéből. Nem csoda. Hiszen míg Mátyás idejében „a magyar birodalom terjedtsége szélére hosszára 800 olasz mértföld vala"7

és 1552-ben még Eger az izlám legvégső határa, 1662-ben már a török határ a Tiszáig, Szamosig, Szatmárig tolódott ki8

és Lengyelországot csak néhány vár választotta el a hódoltságtól.9

Elvesztése után látták csak igazán, hogy Várad „Magyarország egyik nagy és szép oszlopos bástyája, Erdélynek és egyben Magyarországnak is kulcsa".1

0

Mint „emlékezetre méltó dolgot" említi, hogy Erdély veszedelme idején a hosszmérték = Ve bécsi rőf = 0:622 m. VII. 553, 555, 621 stb.), athname (= ahdnáme, hitlevél, szerződési okirat. III. 101, VI. 355, Koncz: Irodalomt. K. 1899. 22.), portai kapikiha (= portai követ, IV. 144, 160, V. 278.), szerdár. főszerdár (= fővezér, főparancsnok, nagyvezér, VII. 520, 569. Szilágyi: A magy. nemz. tört. VII. 97.), telkis (= a császár kezeírása. VII. 546.) 1 I. 11. Koncz: Irodt. K. 1899, 83. 2 V. 292. Szilágyi Budap. Sz. 1858. 421—2. 3 Kr. V. 294, 257; VI. 338, 386. 389—90, 462. VII. 503 stb. 4 Koncz: Irodt. K. 1899. 87—8. 5 V. 266. e IV. 219—20. VI. 406—7. V. ö. Szilágyi Budap. Sz. 1858, IV. 198. 422. 7Kr. I. 11. Szilágyi: A magy. nemz. tört. V. 153—5, 8 Bálint Gábor: A magyarországi török hódoltságról. Száz. 1870. 306. Krónika. VIII. 635. » Kr. VII. 575. 10

Kr. VII. 583 . 527—8. VIII. 637. Podhradczky József: Nagyvárad meghódítása. Magy. Akad. Ért. 1855. II. 403. Fon-