Századok – 1921-1922

Tárcza - Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat 1922. évi közgyűlésén előterjesztett főtitkári jelentés 708

710 tárcza. az összeomlás után összetartotta, működésének anyagi feltételeit biztosította, új czélok kitűzésével, új intézmények tervezésével és megteremtésével a történetírói munka lehetőségét minden magyar történetíró számára megadta. Tisztelt Közgyűlés ! Ez a megállapítás tökéletesen fedi a valóságot. S mi magyar történetírók őszintén megvallhatjuk, hogy elnökünk energiája, ügyszeretete és szervező tehetsége nélkül összezsugorodva mi is osztoznánk a többi testvértársulat szegényes küzködéseiben ; megvallhatjuk, hogy csak a mult év működésére szorítkozzam, hogy az ő gondoskodása, érdeklődése és fáradozásai nélkül nem jelenhetett volna meg az a mindenkép monumentális alkotás sem, mely Széchenyi István döblingi hagyatékát tartalmazza két nagy kötetben és Károlyi Árpád tiszt, tagtársunk minden elismerésre méltó bevezető tanulmányával. Sokan érezték nálunk, s ennek kifejezést is adtak, hogy a kiadvány megjelenése irodalmi esemény volt, mely gondolkodásra, elmélyedésre késztette azokat, a kiket a nagy reformer egyénisége közelről érdekel s a kik szeretnek a mélységekbe leszállani. Arra azonban vajmi kevesen gondoltak, hogy e kiadványnak politikai jelentősége is lehet. Pedig elszakított testvéreink, a kik aggódó szeretettel és lépéssel kísérik törekvéseinket, a Széchenyi -kiadványban a magyar kultúra diadalát látják s tudom, hogy iránta a megszállott területeken nagy az érdeklődés nemcsak tárgyi szempontból, hanem azért is, mert ez a két kötet minden phrasisnál ékesebb bizonyítéka a magyarság kultúrfölényének, melyre — íme — jogosan hivatkozhatunk. Tisztelt Közgyűlés ! Mikor a kolozsvári magyar egyetemet a románok birtokukba vették, az immár új román egyetem rektora nyíltan kijelentette, hogy legfőbb törekvésük arra irányul, hogy a magyar kultúrát fejlődésében megállítsák, hogy azt a román kultúra utóiérhesse s vele a küzdelmet a győzelem reményével felvehesse. A többi utódállam is azonos czélokért küzd és ma már 12 egyetem és főiskola szellemi fegyvereivel készülnek a magasabbrendű magyar kultúra megsemmisítésére. Ezzel szemben nekünk nem lehet megelégednünk a magyar kultúrfölény állandó hangoztatásával, mert az idővel tartalmatlanná válik és hitelét veszti, hanem alkotó munkával kell igazolnunk mindazt, a mit magunkról a múltra nézve állítunk. De nem szabad megelégednünk idegen szellemi termékek átültetésével sem, hanem eredeti alkotásokkal kell a magyar jog szellemi képességeiről számot adni. Ilyen szempontból nem lehet eléggé kiemelnünk elnökünk legsajátosabb alkotásának, a bécsi magyar történeti intézetnek nemzeti és kulturális fontosságát. Ez az intézet, mely állandóan 4—6 történetkutatónak nyújt otthont, már eddig is tiszteletet vívott ki nem-