Századok – 1921-1922

Értekezések - GYALÓKAY JENŐ: Az első orosz megszállás Erdélyben 1849. 626

az első orosz megszállás erdélyben. 645 cselekvésének rúgóit kutatjuk, akkor nem indulhatunk ki abból, a mit mi tudunk manapság, hanem az ő helyzetébe kell magunkat képzelnünk, azt véve alapul, a mit ő tudhatott akkor, az egymásra torlódó események útvesztőjében. Puchnernek azt kellett látnia, hogy az erdélyi osztrák és magyar haderő két olyan mennyiséghez hasonlítható, a melyek közül az első szakadatlanul fogy, a másik ellenben állandóan gyarapodik. Mert a szász és oláh felkelést — taktikai szempontból — nem lehetett erőgyarapodásnak mondani, a mint hogy a magyar nemzetőr- és szabadcsapatokat is ki kell a számításból mindannyiszor hagynunk, valahányszor hadműveletre alkalmas alakulásokról van szó. A két mennyiségnek most említett változása a növekvő oldalon újabb és újabb reménységnek adott életet, a fogyatkozó oldalon pedig egyre jobban elharapódzó csüggedést és lehangoltságot idézett elő. Minthogy pedig ezt a folyamatot megállítani nem lehetett : nyilvánvaló, hogy Puchnernek minél hamarabb kellett volna döntésre törekednie, még mielőtt a magyar csapatok állománya az osztrákokét felülmúlta volna. Bármilyen szép is volt tehát, — általános emberi szempontból — hogy Puchner nemcsak tűzzel-vassal, hanem szépszerével, békés úton is megpróbálta a székelyföld lecsöndesítését : katonailag bizony nagy hibát követett el vele. Háborúban csupán a kíméletlen, erőszakos fellépés imponál, minden más kísérletezés csak a gyöngeség benyomását kelti. Igaz ugyan, hogy az erdélyi osztrák csapatok minősége nem ütötte meg a kívánt mértéket, — a mint azt már említettem is — de azért a főhadparancsnok tétovázó viselkedését és apró-cseprő különítményekkel való próbálkozásait, súlyos mulasztásnak kell mondanunk. Látszik, hogy vezérkari főnöke se volt mester a taktika és stratégia terén. Ugyanis, a feladat megoldásának stratégiai lehetőségét vizsgálva, arra az eredményre jutunk, hogy Puchner — a novemberi és deczemberi jó alkalom elmulasztása után is — a belső vonalon, a magyar hadak beszterczei és székelyföldi csoportja között állhatott volna. Innen, számban bármelyiknél erősebb lévén, akár jobbra, akár balra, döntő taktikai csapást mérhet valamelyik csoportra. Azonban jól tudjuk, hogy minden hadművelet többékevésbbé valamely feltevésen sarkallik s hogy a feltevés alapj át az ellenfél erejéről, helyzetéről és valószínű szándékáról, valamint más fontos körülményekről kapott jelentések alkotják. Már pedig Puchner, mint az az egykorú tudósításokból