Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. I. 1. Ism. Mályusz Elemér 563

történeti irodalom. 567 Ma, a kötetben foglalt oklevelek alapján, a következőket tudjuk meg. 1326-ban birtokos volt Meggyesen Meggyesi Miklós comes, kinek már ősei is ott laktak, tehát birtokos nemes. (97. sz. oklevél.) Egyúttal azonban soproni polgár is (»et civis Supruniensis«), a ki 1327-ben Sopron egyik képviselője a tárnokmester előtt (106. sz.), midőn ez a város kiváltságleveleit átírja. Tehát a városba költöző nemes ember révén kerül a birtok is először kapcsolatba Sopronnal. Miklós comes fia Pongrácz 1373. már csak egyszerűen »civis noster Supruniensis« (236. sz.), ki — jogtalanul — egy ideig kezében tartja a másik meggyesi földesúr, Hertul unokája birtokát is, a melyet az a királytól kapott adományul. Pongrácz első veje, Rajnokl Henrik, német származású. Az övé lesz 1380. a birtok fele, a melynek egy része Gayzel fia Miklós soproni polgárnál volt zálogban (261. sz.). Második veje, Teufel Herman, szin• tén soproni, ki feleségével a birtokot 1391. elzálogosítja (307. sz.), 1392. pedig örök áron eladja Sopron városának (312. sz.) Meggyes másik részét, a melyet Pongrácz egyszer már elfoglalt, tulajdonosa 1383. zálogosítja el Sopronnak. Ez az a birtok, a melyet Mária királynő Sopronnak ad, mely tehát zálogjogon tényleg már a város kezében volt. Ezen előzmények után érthetőbb lesz előttünk a Mária-féle adományozás, s a Hazai Okmánytár oklevelét is értékelni tudjuk. Nem 1385. jut a falu felülről jövő adománynyal a város érdeksphaerájába, hanem már előzőleg évtizedeken keresztül folytatott lassú terjeszkedés folyamán vetették ott meg lábukat a soproniak. Ezért szükséges az összes oklevelek kiadása, mert igen gyakran látszólag érdektelen, semmitmondó oklevelek nyújtanak az okoskodáshoz biztos támaszpontot. Távol legyen tőlünk, mintha a hatvanas évek kiadóit akarnók lekicsinyelni, ők erejükhöz mérten szépet alkottak, de miben keressük annak a jelenségnek a magyarázatát, hogy midőn az Anjoukori Okmánytár VI. kötetével a publicatio oly időhöz ért el, hol már magában véve nem minden oklevél »érdekes«, megállíttatott a kiadás ? Nem a positivismus, nem az analysáló irány felülkerekedése volt ennek az oka, hanem a magyar történetírásra bénítólag ható azon tévhit, mintha a közönséggel a kapcsolatot az »érdekes« témák feldolgozásával lehetne fenntartani s mintha még egy diplomatarium anyagának kiválogatásában is ennek a szempontnak kellene érvényesülnie. A fenti példa társadalomtörténeti szempontból is figyelemreméltó. A comes soproni polgár lesz, unokájának férje német polgár. Ilyen tárgyú thema feldolgozására nagyon gazdag anyagot nyújtanak a Harkaiak oklevelei. Nemcsak azért üdvözöljük örömmel a kiadványt, mert egy