Századok – 1921-1922

Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: Nápolyi László - 499

' nápolyi lászló. 501 grófjának a Campidogliót, a gróf egy éjet töltött ott s aztán lemondott róla a rómaiak javára. Lászlónak az volt a czélja, hogy a rómaiak rokonszenvét megnyerje, Rómában a helyzet a pápa számára tűrhetetlenné váljék és ő mint szabadító jelenhessék meg s így vehesse Rómát birtokába. Erre kísérleteit is tett a Colonnák segítsé­gével, de kudarczot vallott.1 Magyarországi vállalata után egészen Itália ügyeinek szentelte magát, félelmessé lett a félsziget uralkodóira és város-államaira, s főleg a pápa és a firenzeiek ismerték fel a veszélyt, mely a király részéről fenyegette őket.2 László, mielőtt nagy terve kiviteléhez fogott volna, otthon akarta magát biztosítani. Tarento ellenfelének mene­dékhelye volt s azt kellett a maga számára biztosítani. Raymondo Orsino, a híres rebellis család tagja, 1405 elején meghalt, két fiút és egyleányt hagyva hátra. A Tarento területén levő erődök csakhamar megadták magukat és így a vár ostromához foghatott. Tarentóban tartózkodtak a Sanseverino-család megmenekült tagjai is. Sem a várbeliek, sem László nem tudtak döntő eredményt elérni, s a király, hogy czélját mégis elérhesse, nőül kérte Raymondo özve­gyét.3 Azonban az Anjou-párti Niccolo Rufo szintén meg­kérte az özvegy kezét, de mielőtt ez 6 genuai gályával a tarentói öbölbe érkezett volna, Gabriele Capitagnato Ta rent ót László kezére játszotta. Mária, Tarento úrnője, Lászlónak nyújtotta kezét és Nápolyban királynét megillető tisztelettel fogadták.4 A Lászlónál jóval idősebb királyné azonban nem sokáig örülhetett a dicsőségnek, mert László, ki csak érdekből 1 Diarium Romanum. Ap. Muratori. XXIV. k. 973 — 74. 1 — Sozom. 1182. és 1185. 1. 2 Sozom. 1182. 1. 3 Az ostrom közben történt, hogy egy kiváló tarenti vitéz párviadalra hívta ki László embereit. A király táborából a vele majd­nem egyidős, közkedvelt Sergiano Caracciolo állt ki, a ki a király­tól kapott ruhát, lovat, fegyvert. A meghatározott helyen és napon a két vitéz megjelent lóháton, fegyveresen s megeresztett kantárral vágtattak egymásnak. Sok kört írtak le, míg végre Sergiano ellen­fele lovát szeme körül hatalmas ütéssel megsebesítette »quod iure belli permittebatur«. A ló felágaskodva hátraesett lovasára. Sergiano leugrott lováról s tőrével ellenfele torkát akarta átmetszeni, de a kegyelmet kérőnek megkímélte életét, sőt a királynál is szószólója lett. Sergiani Caraccioli magni senescallii Neapolis vita. Ap. Mura­tori. XXII. 20-22. 1. 4 Boninc. 97. 1. Lászlónak ekkor két ágyasa is volt : a sessai herczeg lánya a Castel Nuovóban és Mária Guinazza a Castello deH' Uovóban. Giorn. Nap. 1070.

Next

/
Thumbnails
Contents