Századok – 1921-1922

Tárcza - Zsinka Ferencz: Szilády Áron † 452

tárcza. 453 négyennyi kötet is kimerítené a hódoltság történetének forrásanyagát, — de jelentőségben ez a kilencz kötet mégis csak alkalmas alap lesz egyszer a hódoltsági történet részletes feldolgozásához. Ε vállalkozásban Szilády feladata a töröknyelvű forrásanyag lefordítása volt. Bejárta a duna-tiszaközi városok levéltárait, felkutatta a magánosok kezében és néhány közgyűjteményben levő török írásokat, több százra menő számban ! — és lefordította azokat. Történetírásunk ma is adós még azzal a feladattal, hogy a magyarországi hódoltság történetét a török nyelvű kútfőket is kellően felhasználva világítsa meg. Azonban az alapok le vannak rakva. Egy nemzet tudományos irodalmában sincs annyi török forrás — író és okleveles anyag — lefordítva mint magyar nyelven. Sziládyn kívül másoknak is részük van a fordítói munkában : Repiczky, Eberl, Lugossy, Velics, Karácson nevei sorakoznak föl önkéntelenül és Thúry Józsefé, a ki szintén ott nyugszik Sziládytól nem messze a halasi temetőben, de Sziládyé a nagyobbik rész a végzett munkából s így jelentősége is a végzett munka szerint foglalja el a maga helyét. A tervet, a melyet 1868-ban maga elé tűzött, érdemes emlékezetünkben tartanunk ; ismeretes, hogy Behrnauer Walther bécsi tanár egy sereg török oklevelet fordított le németre a magyar Akadémia megbízásából a bécsi Hofbibliothek kézirataiból. Ε fordítás abban maradt, mivel szakemberek Behrnauer fordítását hibásnak találták. Szilády tervbe vette e fordításoknak — az eredetiekkel való egybevetése után — átjavítását, de sajnos, a munkálat abbamaradt, s a Török-magyarkori Okmánytárba a Behrnauerféle fordítások javításai nem kerültek bele. Hasonlókép nem valósult meg Sziládynak az a terve sem, hogy a Hofbibliothek töröknyelvü anyagát—113 kötetet vett számba — feldolgozza. A Török-magyarkori Okmánytár teljessége érdekében végzett egy kutató utat Bolognába 1868-ban. Itt a híres Marsigli-gyűjteményt vizsgálta át és megállapította, hogy benne sem ismeretlen defterek, sem török történetíróknak unicum példányai nincsenek, tehát a gyűjtemény töröknyelvű forrásanyaga a magyarországi hódoltság szempontjából nem képvisel elsőrangú értéket. Forráskutatásai azonban nem tudták őt teljesen lekötni. Az irodalomtörténet részlet kutatásai, a népköltészet, a ráolvasások, a népmesék annyira érdekelték, hogy tevékenységét hovatovább erre a térre összpontosította. A 70-es évek közepétől kezdve turkologiai munkásságát az irodalomtörténetivel cseréli föl. Ezen a téren is maradandót alkotott : A »Régi Magyar Költők Tára« hét kötete a bizonyság erre tömérdek életrajzi, verstani, hermeneutikai, stílkritikai fölvilágosításaival, hatalmas ismeretre valló adataival. Kutatásai nyomán a XVI. század költészetének