Századok – 1921-1922

Tárcza - Karácsonyi János: A váradi káptalan megrontása 440

448 TÁRCZA. De azután legalább is június 17-én János Zsigmond seregével együtt elment Váradról (június 23-án már Erdődöt fogta ostrom alá) s így azután 1565 június 23-én mégis csak bekövetkezett a váradiakra nézve legborzasztóbb, soha nem várt támadás Szent László sírja ellen. Egy csapat félrevezetett, a hitújítóktól a szentek tisztelete ellen felizgatott fegyveres ember berontott a székesegyházba, feltörte s lerombolta ott Szent Lászlónak márványkoporsóját, kihányta és szétszórta onnan a szent királynak csontjait. Már csak művészettörténeti szempontból is örökké sajnálandó rémtett volt ez ! De ellenállni senki sem mert, nem is tudott. Csak Szegedi Benedek, a Szent István-káptalan kanonokja tudott egy darabot a félrelökött ereklyékből elrejteni s utóbb Ecsedbe, Báthory Andráshoz küldeni.1 Ez eseményből nem sejthették, hanem tudhatták a váradi kanonokok, mi vár rájuk. 1566 elején híre jött, hogy a nyáron újra háború lesz és Szulejmán török szultán maga jön János Zsigmondot megsegíteni. Az erdélyi fejedelemnek e hadjáratra újra pénz kellett s e végből márczius 10-re Tordára országgyűlést hirdetett. Ott az erdélyi rendek meg is szavazták neki az adót, de a hitújítók, mivel ők voltak ott túlnyomó többségben, odafordították a fejedelem figyelmét a váradi káptalan még megmaradt kis birtokára. Ezzel azután, utolsó pontként kicsikarták tőle a következő határozatot : »Végezetül, miért hogy az úr Istennek jóvoltából az evangeliomnak világosságát az ő felsége birodalmába mindenött felgerjesztötte és kévánja, hogy az hamis tudomány és tévelygések az anya szent egyházból kitisztíttassanak, egyenlő akarattal végeztetött, hogy afféle egyházi renden való személyek, kik az pápai tudománhoz és emberi szerzéshez ragaszkodtanak és abból megtérni nem akarnak, az ő felsége birodalmából mindenönnen kiigazíttassanak. Az váradi káptalannak ő felsége ez jövő vérágvasárnapot hagyta, kik, ha meg akarnak térni, házakban, szőlőjökben, marháj okban, jószágoktól elválva, kiket ő felsége magának akar tartani, békességvei megmaradhatnak ; ha pedig az Istennek igéjét nem akarják venni, személyekben marhájokkal egyetemben valahova akarnak menni, szabadon elbocsáttassanak. «a Mennyire kapott János Zsigmond e határozaton, mu-1 Podhraczky József : Szent László tetemeinek históriája. 44. 2 Szilágyi S. : Erdélyi Országgyűlési Emlékek. II. 362 — 3.