Századok – 1921-1922
Történeti irodalom - Schlitter; H.: Versäumte Gelegenheiten. Ism. Mályusz Elemér 417
történeti irodalom. 419 közvéleménye még mindég liberális forradalmi jelszavak után indult, nagy megrázkódtatásokat ne okozzon, kellett oly gyorsan nyélbeütni az egész alkotmányt. Valószínűleg belátta volna Schütter azt is, hogy a nemzetiségek egyenjogúságának kimondása alig volt egyéb, mint a magyarság megsemmisítéséért vívott harczban egy sikerrel felhasználható eszköz, a melynek Ígéretei csak a Magyarországon élő nemzetiségeknek voltak szánva. De ekkor számot kellett volna vetnie azzal is, hogy 1849-ben valóban itt volt-e az alkalom a föderalista tervek megvalósításához. Annak meggondolása után ugyanis, hogy a kremsieri doctrinairek még egymás között sem tudtak megegyezni és elfogadható programmot megállapítani, talán még Schlitter is belátta volna, hogy akkor, a mikor a nemzetiségek még csak gyermekkorukat élték, ily gyökeres s a mellett igényeiket és szükségleteiket messze felülmúló átalakulás egyszerűen lehetetlen lett volna. így ítélete oda concludált volna, hogy Schwarzenberg, a Metternich-iskolából való, taktikai sikereket elérő diplomata azért volt rossz államférfiú, mert a forradalom kilengése után nagyobb mértékben hajlott vissza jobbra, mint azt az észszerűség és a természeti törvény megkívánta. Schlitter könyve, mindamellett, hogy felfogásával nem érthetünk egyet, mégis figyelemreméltó, mert egészen új anyagot használt fel, nevezetesen az első részben a minisztertanács jegyzőkönyveit, a másodikban pedig a Metternich-család plassi levéltárában levő anyagot. Bennünket közelebbről a második rész érdekel, mely talán rá fogja irányítani a figyelmet szabadságharczunk el nem mellőzhető oldalára. A mikor 1848 őszén végleges szakításra került a sor a magyarság és az udvar között s mindegyik haladt a maga külön útján, a csekélyszámú ó-conservativok voltak azok, a kik 1847-es felfogásukkal a múlttal való kapcsolatot representálva, az udvart Magyarországgal szemben engedékenységre igyekeztek rábírni. Működésük feltüntetése nélkül azért sem teljes a szabadságharcz története, mert az ő törekvéseik érvényesültek Windischgrätz közigazgatási rendelkezéseiben s érintkeztek bizonyos pontokon a Schwarzenbergkormány intézkedéseivej, a melyek a szabadságharcz leveretése után éreztették hatásukat. Azaz ők adnak lehetőséget a történetírónak, hogy Világos után ne tegyé le a tollat, hanem a nemzeti Organismus leírásánál, a mikor az eddigi vezetők az emigratió tétlenségébe szorultak, a múlttal egybekapcsoló szálakat felismerhesse. Az emigráns Horváth Mihálynak munkájában ezeket a kapcsolatokat természetesen hiába keressük, de annál érthetetlenebb, hogy, noha az osztrák Helfert (Geschichte Österreichs vom Ausgange des Wiener Oktoberaufstandes 1848) már 27*