Századok – 1921-1922

Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: Nápolyi László - 330

NÁPOLYI LÁSZLÓJ 339 megindult egy flottával Pierre de Thierry legátus kíséretében.1 A hadihajókat néhány teherhajó követte hadigépekkel és gabonával. A hajók egy részét a vihar tönkretette, de Lajos sértetlenül érkezett meg Nápolyba.2 A nápolyiak, mint min­den uralkodót, kitől várhattak valamit, szívesen fogadták, a bárók nagy fegyveres kísérettel jelentek meg, az Abruzzókat azonban csak Ra.mondello Caldora képviselte néhányad­magával, a többi .már mind László-párti volt. Az urak fel­esküdtek s a S. Chiarában tartott gyűlésen a háború tarta­mára iooo embert és 10 hajót ajánlottak fel a királynak. Ez annál fontosabb volt, mert Francziaországtól nem vár­hatott Lajos tényleges segélyt. Ugyanebben az időben László ellen orgyilkosmerényletet követtek el.3 Az 1390-iki jubileum nagyszerűen sikerült,4 de Bonifácz örömét lerontotta Lajos sikere s a jubileum anyagi sikerét majdnem teljesen László támogatására fordította, sőt egy­házi javakat is elzálogosított e czélból.5 László pártjának első kísérlete kudarczczal végződött, két vezére : Alberigo Barbiano és Ottó herczeg az ellenfél kezébe kerültek és Ottó nemsokára meg is halt, Nápoly erődei pedig egymásután hódoltak meg Lajosnak. A mint azonban a két királynak fogytán volt a pénze, a küzdelem is ellanyhult. Bonifácz Siciliát szerette volna László pártjára vonni, azért a Kelemen obedient iájához tartozó Máriát nem ismerte el6 s a palermói, messinai, monreali érsekeket fel-1 Valois i. m. II. 168. 1. 2 A krónikákban szerencsétlen vállalatoknál elmaradhatatlan rossz előjellel itt is találkozunk. Gio η Nap. 1059. 1. 3 Filius iniquitatis, Raymundus archiepiscopus A elatensis . . . Ladislaum . . . cuius dictus Raymundus quoad bona tempo alia Arelatensis Ecclesiae subditus erat, exquis t s modis in civitate Gaietana simulata familiaritate et alias ment ta devotione ac fidelitate veneno necare tentavit etc. Rayn. Ann. 26. k. 1. §. az 1390. évhez. 4 Innumerabiles peregrini toto illo anno- . . praesertim de Ale­mannia, Hungaria, Bohemia, Polonia, Anglia et aliis regnis et pro­vinciis, quae fuerunt de Oboedientia Urbani ad Urbem venerunt.« Theod. e Niem Raynaldusnál Ann. 26. k. 1. §. az 1390. évhez. 5 Valois i. m. II. k. 171. 1. — Ekkor erősítette meg a pápa évi adó fejében városuk helytartóságában Alberto d'Estet, a Mala­testakat, Ordelaffokat, Alidosokat, Manfredikat és Romagna kisebb signorejait. Acciajuolihoz intézett levelében pedig csapatokról beszél, »quarum stipendiis nos etiam contribuere habemus«, ezért Nápoly egyházi és világi nemesei évi 1 írt adót fizessenek. Rayn. Ann. 26. k. Ii. §. az 1390. évhez. 6 Bonifacius iuri Pontificio in Trinacriam consulturus, consti­tuit illám partiri in tetrarchias, donec Maria damnato schismate ad officium redisset et censum penderet sedi apostolicae etc. Rayn. Ann. 26. k. 5. §. az 1391. évhez. 22*

Next

/
Thumbnails
Contents